Tálné Molnár Erika (szerk.): Munkaviszony megszüntetése. Rendes és rendkívüli felmondás (Budapest, 2008)

42. Egymagában az átszervezés a különös indokoltságot nem alapozza meg Az Mt. 89. § (7) bekezdésében előírt védelmi szabálynak az a munkáltatói rendes felmondás felelhet meg, amellyel összefüggésben a munkáltató a perben hiteltérdemlően bizonyítja, hogy e szabály figyelembevételével járt el, és az Mt. 3. § (1) bekezdése alapján - az arányosság, az ésszerűség alapulvételével - arra törekedett, hogy a jogszabályban foglaltaknak eleget tegyen. Egymagában az átszervezés a rendes felmondás tekintetében a különös indokoltságot nem alapozza meg. (Mfv. I. 10.294/2006/6.) A jogvita tárgya és a tényállás A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmének, valamint a csatlakozó fellebbezésének megfelelő új határozat meghozatalát kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság ítélete jogellenes, mert sérti az Mt. 89. § (2) és (7) bekezdését, a 3. § (1) bekezdését, továbbá a 4. és 5. §-t. Mindezeken kívül ellentétes az ítélkezési gyakorlattal. Ervelése szerint a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által elfogadott helyes tényállást teljes mértékben mellőzte, önkényesen és iratellenesen fogadott el tényeket, ezért a döntés kirívóan okszerűtlen, iratellenes és logikailag hibás. Az elsőfokú bíróság a döntése indokolásában helytállóan vette figyelembe együttesen az Mt. 3. § (1) bekezdését és a 89. § (7) bekezdését, e körben a döntés indokolása is helyes. A bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a különös indokoltság körében az alperes a felperes ingatlanforgalmazói és értékbecslési, valamint jogászi végzettségét számításba vehette volna. Mindezek alapján kellett volna olyan indokot megjelölnie, amely alátámasztja, hogy részéről a munkaviszony fenntartása lehetetlen vagy aránytalan teherrel jár. Az átszervezés előtt az alperesnél 32 fő vezető beosztású munkavállaló dolgozott. Az Mt. 89. § (7) bekezdésében lévő tényállás egyedül a felperesre vonatkozóan állt fenn. Az alperes az összes többi vezető beosztású munkavállalónak további munkavégzési lehetőséget biztosított (esetenként nem vezetői munkakörben). K. P.-t továbbá a 2004. november 9-ét megelőző napokban az alperes műszaki ellenőrzési csoportvezető munkakörben alkalmazta, 2005. január 5-én az alperes jogásszal létesített munkaviszonyt. A fentiek alapján a felperes érvelése szerint az alperes megsértette az Mt. 5. §. szerinti egyenlő bánásmód követelményét, valamint az együttműködés és a rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét, és az Mt. 89. § (7) bekezdése szerint kötelezettségét. Az elsőfokú bíróság tévesen járt el amikor az egyenlő bánásmód megsértését nem állapította meg, mivel csak a főosztályvezetők helyzetét értékelte, holott a felperes az összes vezető helyzetére hivatkozott.