Tálné Molnár Erika (szerk.): Munkaviszony megszüntetése. Rendes és rendkívüli felmondás (Budapest, 2008)

Rendes felmondás 134 megváltására, valamint a munkaszerződésben meghatározott négyhavi felmondási időnek megfelelő munkabérére jogosult. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. A jogellenesség megállapítását arra tekintettel is kérte, hogy az alperes tulajdonosváltozása nem alapozhatja meg a munkaviszony megszüntetését. A másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatva megállapította, hogy a felperes munkaviszonya 1997. június hó 30. napján szűnt meg az alperesnél. Kötelezte az alperest, hogy 500 000 Ft munkabért fizessen meg a felperesnek. A másodfokú bíróság szerint a felperes munkaviszonyának megszüntetése nem volt jogellenes, de a felmondás 1997. február 28-i közlésére tekintettel a felperes munkaviszonya - a négyhavi felmondási idejét figyelembe véve - 1997. június 30. napján szűnt meg. Erre az időre a felperest munkabér illeti meg. A másodfokú bíróság érdemben nem foglalkozott a felmondás indokának okszerűségével. A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az alperesnek 1997. július 1. napjától elmaradt munkabér, valamint kéthavi végkielégítés megfizetésére kötelezése iránt a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság nem foglalkozott a felmondás indokával, noha az nem felelt meg az Mt. 89. § (3) bekezdésében foglaltaknak. Álláspontja szerint az 1997. január 22. napján kelt felmondás azért is jogellenes, mert azt az igazgatóság elnöke és a megbízott vezérigazgató írták alá, pedig a felperessel szemben a munkáltatói jogkört a közgyűlés gyakorolta. Az írásba foglalt felmondás ellentétes a közgyűlés határozatával, mert az 1996. december 31. napjától számította a négy hónapos felmondási időt. A Legfelsőbb Bíróság döntése és indokai A felülvizsgálati kérelem nem volt alapos. A felperes munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését az alperesnek nem kell megindokolnia, minthogy a felperes vezető állású munkavállalónak minősült [Mt. 190. § (2) bek.J. Az alperes az intézkedését megindokolta, ezért a kialakult gyakorlatnak megfelelően annak okszerűségét és valóságát vizsgálni kell, amennyiben azt a felperes vitatta. A felperes az első fokú eljárásban a közölt indok okszerűségét nem vonta kétségbe, emiatt csak a fellebbezésének kiegészítésében támadta a munkaviszonyának megszüntetését. Ez nem ütközött a keresetváltoztatás tilalmába, ezért a másodfokú bíróságnak ebből a szempontból is vizsgálnia kellett volna a rendes felmondás jogszerűségét. Ennek elmulasztása azonban nem eredményezhet kedvezőbb határozatot a felperesre. A felperes az alperes vezetője volt. Nem vitásan tudta, hogy a tulajdonosi összetétel megváltozása érinteni fogja a munkaviszonyát. Ennek megfelelően már 1996. december 1. napjával az új tulajdonosnak bejelentette a lemondási szándékát. A munkáltató tulajdonosaiban bekövetkezett változás, ha az egyébként magát a szervezetet nem érinti, a munkavállaló munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését általában nem alapozza meg, mert az nem függ össze a munkaviszonnyal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésével. A felperes azonban az alperes vezetője volt, ami sajátos bizalmi viszonyt feltételez a tulajdonosi és egyúttal a munkáltatói jogokat gyakorló testület, valamint a felperes viszonyában. Ezt a viszonyt a tulajdo-