Kemenes István (szerk.): Az építési vállalkozási szerződések (Budapest, 2008)

Az építési vállalkozási szerződések 90 ben konkrétan megjelölt jogosultság megilleti-e, rendelkezik-e az adott követelés felett, vagy sem. A fél és a per tárgya közötti kapcsolat elbírálása az ügy érdemére tartozó anyagi jogi kérdés, amelynek tárgyában - ahogy azt az elsőfokú bíróság helyesen kifejtette - a bíróságnak ítélettel kell határoznia. A kereshetőségi jog fennálltát a felperesnek legkésőbb a határozat meghozatalakor kell igazolnia, ez a perbeli esetben már korábban megtörtént. A büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény és a jelen perben elbírált követelés közötti kapcsolatot tekintve az alperes kifogását illetően a másodfokú bíróság álláspontja a következő. A büntetőeljárásban a bűncselekmény törvényi tényállásának megvalósulása szempontjából a Btk. szerinti kárfogalom az irányadó. A polgári jogban ugyanakkor a vagyoni érdeksérelmet nem csak a kár fogalma fedi le. Amennyiben a magánfél polgári jogi igényt érvényesít, akkor a büntetőeljárásban - a nyomozó- és a vádhatóságnak, majd a bíróságnak is - azt kell vizsgálni és megítélni, hogy a polgári jogi igénynek melyek a polgári jogi jogszabályi feltételei, a követelésnek mi a polgári jogszabályok alapján a jogalapja, és a döntés meghozatalakor a polgári anyagi jogi szabályokat kell alkalmazni. Amennyiben egy és ugyanazon magatartás kimeríti egy bűncselekmény törvényi tényállását, és egyúttal polgári jogi jogellenes magatartást is megvalósít, a polgári jogi igény elbírálása során a büntetőhatóság (bíró) ebben a körben polgári bíróként jár el és hoz polgári jogi rendelkezést, döntést, amelynek során a polgári jog irányadó jogszabályanyagát kell alkalmaznia. Jelen per adatai alapján az állapítható meg, hogy az önkormányzat a természetes személyekkel szemben indult büntetőeljárás során polgári jogi igényt érvényesített, és arra hivatkozott, hogy a terheltek a vállalkozási szerződés keretén belül túlfizetett összegért a polgári jog szabályai szerint (kártérítési) felelősséggel tartoznak. A perbeli adatok szerint azonban a vállalkozási szerződésjogi személyek között jött létre, a kifizetés az alperes, mint jogi személy számlájára történt. Ebből, valamint a jogi személy önálló, a tagoktól elkülönült felelősségére vonatkozó törvényi szabályból az következik, hogy a túlfizetett összeg tekintetében a visszafizetési kötelezettség (amelynek polgári jogi jogalapja nem deliktuális kártérítés) az alperesi gazdálkodó szervezetet - és nem az ügykörébe tartozó tevékenység során a társaság nevében, képviseletében eljárt természetes személyeket - terheli. Nem merült fel adat arra nézve, hogy a gazdasági társaság nevében eljárt személyek a visszakövetelt összeget saját vagyonuk részévé tették, illetve saját céljaikra felhasználták volna, és mert a teljes összeg az alperes vagyonába, számlájára került, ennek elszámolásával, visszafizetésével kapcsolatos kötelezettség is kizárólag az Rt.-t terheli. Megállapítható, hogy az engedményezést követően az önkormányzat mintegy 89 millió Ft túlfizetett összeg visszafizetésével kapcsolatos követelése mindenképpen megszűnt, ebből az okból a polgári jogi igényjogosultja ezt követően az önkormányzat már semmiképp nem lehet. Nem áll rendelkezésre adat azzal kapcsolatban, hogy a változást az önkormányzat bejelentette a nyomozó hatóságnak vagy sem, a jelen per érdemi elbírálását azonban ez a körülmény a kifejtettek folytán nem érinti. Abban a kérdésben, hogy az alapvetően magánjogi jogvita mellett indult büntetőeljárásban a polgári jogi igény előterjesztése és elbírálása során történt-e esetleges jogértelmezési tévedés, és ennek következtében érte-e kár a terhelt természetes személyeket, csak erre irányuló kártérítési perben lehet döntést hozni [Ptk. 349. § (1),