Kemenes István (szerk.): Az építési vállalkozási szerződések (Budapest, 2008)

79 BDT2002. 637. esett késedelembe, és a tényleges kifizetés időpontjáig járó időszakra terheli kamat­fizetési kötelezettség. Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és az alperes keresete szerinti marasztalását kérte. Fel­lebbezése indokolásában megismételte az első fokú eljárás során kifejtett azon jogi álláspontját, hogy az alperesnek kellett volna bizonyítania a felperesi hibás teljesítés tényét, ezért neki kellett volna kérnie a szakértő kirendelését is. Mindezek ellenére a felperes fellebbezéséhez magánszakértői véleményt csatolt, amely álláspontja sze­rint - mint okirati bizonyíték - állításait mindenben alátámasztja. Az alperes fellebbezési ellenkérelmében kérte az elsőfokú bíróság ítéletének hely­benhagyását, annak mindenben helyes indokai alapján. Utalt arra, hogy a felperes által a fellebbezési eljárás során becsatolt szakértői vélemény a Pp. 235. §-a alapján nem vehető figyelembe. A másodfokú bíróság a felperes fellebbezését az alábbiak szerint találta túlnyomó részben alaptalannak. A vállalkozási szerződések körében a vállalt munka eredményéért járó ellenszol­gáltatás - a vállalkozói díj - meghatározása általában kétféle módon történhet meg. Ha a felek a vállalkozói díjat végleges jelleggel, egy összegben, átalányáron kötik meg, akkor a szerződés teljesítése után a szerződésben kikötött vállalkozói díjon felül csak tételesen bizonyított, igazolt pótmunkák ellenértéke számolható el. A vál­lalkozói díj meghatározásának másik esete, amikor a felek a szerződésükben utóla­gos tételes elszámolásban állapodnak meg. Ilyenkor az építési jellegű vállalkozási szerződésben a vállalkozói díjat egy összegben ugyan rendszerint meghatározzák, rögzítik azonban azt is, hogy a vállalkozói díj elszámolása utólagos tételes felmérés alapján történik. Ebben az esetben valójában a felek közös megegyezéssel a végleges számlázandó vállalkozói díj kiszámításának a módját határozzák meg úgy, hogy a munka elvégzése után a vállalkozó a ténylegesen elvégzett, igazolt és indokolt vala­mennyi munkatételt felszámíthatja, a szerződésben rögzített vállalkozói díj pedig lényegében tájékoztató irányár szerepet tölt be. A teljesítést követően a vállalkozói díj számlázása a leigazolt, elfogadott felmérés tételei alapján, a műszakilag indokolt munkák szerint történik. Az elsőfokú bíróság helyesen minősítette a peres felek meg­állapodását vállalkozási szerződésnek (Ptk. 389. §), ami ténylegesen építési-vállal­kozási szerződés (Ptk. 402. §). Az elsőfokú bíróság azt is helyesen állapította meg, hogy a felek szerződésükben a felperest megillető vállalkozói díjat nem átalányár­ban, hanem utólagos tételes felmérésre utalással határozták meg. A felek a felperest megillető, végleges, számlázandó vállalkozói díj kiszámításának módját határozták meg, amikor a szakmailag elfogadott THE normagyűjteményre utaltak és ehhez ren­delték a közösen megállapított egységárat. A vállalkozói díj ilyen formában történő meghatározása mellett a megrendelő által elfogadott utólagos tételes felmérés alapján kellett a felperesnek meghatároznia az őt megillető díj összegét. Ugyanakkor megállapítható volt, hogy a felperes által készített tételes felmérést az alperes teljeskörűen igazolta le - egyes tételeket kollaudált (kihúzott), nem fogadott el -, a vitatott tételek jogszerű beállításának bi­zonyítása a felperest terhelte. Az első fokú eljárás során a felperes felhívás ellenére sem kérte a szakértői bizonyítás lefolytatását, és az a másodfokú eljárás során már

Next

/
Oldalképek
Tartalom