Kemenes István (szerk.): Az építési vállalkozási szerződések (Budapest, 2008)

111 BDT2004. 983. lás oka, az azt előidéző körülmények a megrendelő érdekkörében merültek fel. A Ptk. 399. § c) pontja szerint, ha a teljesítés olyan okból válik lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős, és a lehetetlenné válás oka a megrendelő érdekkö-rében merült fel, a vállalkozót a díj megilleti, de a megrendelő levonhatja azt az összeget, amelyet a vállalkozó a lehetetlenné válás folytán költségben megtakarított, továbbá, amelyet a felszabadult időben másutt keresett, vagy nagyobb nehézség nélkül kereshetett volna. Ez utóbbi rendelkezés a vállalkozó alaptalan gazdagodásának megakadályozására irányul, és őt kárenyhítésre ösztönzi. A peres felek a 2000. április 12. napján megkötött szerződésben a vállalkozói díjat 224 000 000 Ft + áfa öszszegben határozták meg. Az alperes mindkét szerződés szerint köteles volt az anyagot is szolgáltatni, ezért az első szerződés teljesítéséhez szükséges, beszerzett anyagot a második szerződés során felhasználta. A felhasznált, beépített csőanyag értéke 118 500 000 Ft + áfa volt (2000. november 9-i szerződés 8. pontja), amelyet a megrendelő röviddel az újabb szerződés megkötését követően - bár késedelmesen - kiegyenlített. Az első - meghiúsult - szerződés alapján az alperest megillető vállalkozói díjat tehát az anyagköltséggel csökkenteni kell, mivel az az újabb szerződés keretei között megtérült. További összeg levonására - a felperesi fellebbezésben írtakkal szemben - nincs lehetőség. A lekötött kapacitás feloldásának hiányában az alperes másutt nem végezhetett munkát. A felperes az akadályközlési kötelezettség körében nem tájékoztatta kellőképpen az alperest a késedelem előrelátható időtartamáról, a munkakezdés várható időpontjáról, éppen ellenkezőleg, ragaszkodott az alperes folyamatos készenlétben állásához (2000. július 11., 26., augusztus 9., 14., szeptember 11-i levelezés és egyeztetések). Semmiféle alappal nem bír az a felperesi álláspont sem, hogy a keresetével érvényesített, de az elsőfokú bíróság fellebbezéssel nem támadott ítéleti rendelkezésével elutasított 67 000 000 Ft levonásba helyezhető a vállalkozói díjból. A 2000. november 9-i új szerződés eltérő tartalommal létrejött új konszenzus, amely a kikötött vállalkozói díj tekintetében is érvényes volt. Semmilyen alapja nincs, hogy a fellebbezés hiányában jogerősen érvényesként elfogadott szerződés tartalmától eltérően a felperes ilyen összeggel csökkentse a vállalkozói díjat. Az ítélőtábla csak megjegyzi, hogy a felperes által hivatkozott kényszer egyébként sem érvénytelenségi ok, hiszen gazdasági kényszer minden szerző-déskötés mögött kimutatható, a másik fél helyzetének kihasználása pedig az uzsoránál tényállási elem. Jogellenes fenyegetés az alperes részéről nem történt, a megtévesztés is kizárt, a feltűnő aránytalanságot a szakértői vélemény nem támasztotta alá, vagyis az újabb szerződés érvényesen jött létre. Az alperesi viszontkereset összegszerűségével összefüggésben megjegyezte az ítélőtábla, hogy az alperes nyilvánvalóan nem tarthatott magasabb összegre igényt - még kártérítés címén sem -, mint amit a megkötött szerződés tényleges realizálódása, teljesítése esetén bruttó árbevételként kaphatott volna. Az el nem végzett munkáért több vállalkozói díj nem jár, mint ami a teljesített munkáért járt volna. Alapos viszont az alperesi fellebbezés a 632 547 Ft késedelmi kamat vonatkozásában, és alaptalan a felperest terhelő marasztalás kamatának mértékére vonatkozóan. A 2000. november 9. napján megkötött szerződésben a felperes arra vállalt