Vida Mária (szerk.): Az építésügyi hatósági eljárások (Budapest, 2008)

Az építésügyi hatósági eljárások 82 KGD2003. 198 Az engedély nélkül épített, és a megengedett beépítési százalékot túllépő építmény bontásra kötelezése nem jogszabálysértő (1964. évi III. törvény 38. §). Az elsőfokú építésügyi hatóság arra kötelezte a felperest, hogy a B., F. u. 2/1. szám alatti ingatlanon engedély nélkül felépített gépkocsilehajtó lefedését, a tetőtéri ablak árnyékolóját és a meglévő terasz fölé felépített építményt 15 napon belül bontsa le, az építményekre a fennmaradást nem engedélyezte. Az alperes határozatával az első fokú határozatot helybenhagyta. Az alperesi álláspont szerint a felperes a lebontani rendelt építményekkel túllépte a megengedett beépítési százalékot, az építmények sértik a kialakult városképet, és a felperes építési jogosultságát sem igazolta, mivel tulajdonostársai ahhoz nem járultak hozzá. Ezért az építésügyről szóló 1964. évi III. törvény (a továbbiakban: Ét.) 38. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint azokra a fennmaradási engedély megadható nem volt, és ezért azok bontását kellett elrendelni. A felperes az alperesi határozat felülvizsgálata iránt előterjesztett keresetében arra hivatkozott, hogy a felépítmények nem sértik a városképet, a városképi jelleget sértő voltukat a hatóság nem indokolta, tulajdonostársai hozzájáruló nyilatkozatát pedig az önkormányzatnak felróható okból nem tudja beszerezni. Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasító ítéletében megállapította, hogy a felperes tulajdonostársainak hozzájárulása hiányában építési jogosultságát igazolni, alátámasztani nem tudta, és engedély nélküli építkezésével túllépte a megengedett beépítési százalékot is. A kellően megindokolt alperesi határozatokra figyelemmel szakértői bizonyítást szükségtelennek látott. A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által helyesen megállapított tényállás alapján az első fokú ítéletet azzal hagyta helyben, hogy az elsőfokú bíróság a vonatkozó jogszabályokat helyesen alkalmazva állapította meg, miszerint a közigazgatási határozatok nem jogszabálysértők, mert a megengedett beépítési százalékot már az eredeti tervek szerint is túllépték és a tulajdonostársak hozzájárulása hiányában a felperes építési jogosultsága nem igazolt. Egyben megállapította, hogy a lakópark mint egységes egész értékelendő, annak városképi egységétől a perbeli épület jellege sem térhet el. A felperes a jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az OESZ 4. számú mellékletének 93. pontjában foglaltakat tévesen alkalmazta, a beépítettség mértékének meghatározásánál nem vizsgálta az erre irányuló alperesi megállapítások jogszerűségét. Utalt arra, hogy a terasz részleges beépítése során alkalmazott rézsüs föld visszatöltésével megemelkedett a rendezett terepszint, így a beépítettség szempontjából jelentős szintkülönbség 1 méter alá esett. Állításai alátámasztására magánszakértői véleményt csatolt. Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő. A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos. Az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 270. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogerős ítélet ellen előterjeszthető felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amellyel az ügy érdemére vonatkozó jogalkalmazási jogsérelem orvosolható, és