Sándorfy Kamill (szerk.): A részvényjog bírói gyakorlata, 1940-1947. II. pótfüzet „A részvényjog bírói gyakorlata, 1876-1930.” című műhöz (Budapest, [1948])
4 Vezérszó a cégszövegben. Részvénytársaságok cégük szövegébe annak más cégek szövegétől való megkülönböztetése végett olyan allegorikus neveket vagy eszméket kifejező elnevezéseket is felvehetnek, amelyek a tényleges viszonyokkal vagy a valósággal nem ellenkeznek és így nem ütköznek a cégvalódiság elvébe. Olyan üzemnél, amely túlnyomóan lisztből állítja elő az árút, és amely a cége szövegében az üzletkörét csoportonként felsorolva megjelöli, az „Aranykalász" vezérszó egyáltalán nem jelentkezik a vállalat tárgyától idegen megjelölésnek. Ehhez képest a részvénytársaság módosított cégszövege az „Aranykalász" vezérszó miatt nem ütközik tiltó jogszabályba. (Kúria Pk. IV. 3035/1942.) Részvénytársasági tartozás egyetemlegességének kérdése. A K. T. 268. §-a értelmében azok, akik kereskedelmi ügylet által egy harmadik irányban közös kötelezettséget vállalnak, egyetemleges adósoknak tekintendők, amennyiben a hitelezővel történt megállapodásból az ellenkező ki nem tűnik. Az I. r. alperes részvénytársaság, a II. r. alperes közkereseti társaság, mindkettő tehát kereskedelmi vállalat és a felperes alkalmazása az alperesekre nézve az üzlet folytatásához tartozó kereskedelmi ügylet volt. — (324. sz. E. H.) Az I. r. alperes részvénytársaság igazgatósága elnökérjek és a II. r. alperes közkereseti társaság tagjának a kijelentéséből kétségtelen, hogy az alperesek a felperessel nem létesítettek olyan megállapodást, hogy a fizetésért egyetemlegesen felelősek, hanem ellenkezőleg abban állapodtak meg, hogy a felperest a két vállalattól együttesen illeti meg az évi 50.000 pengő fizetés, mégpedig az említett 56 :44°/o-os arány szerint. Az „együtt" kifejezés egymagában nem jelent egyetemlegességet, hanem csupán azt, hogy a felperes fizetése mindkét vállalatot terheli, — s habár az arányszám szerinti szolgáltatást a két vállalat közötti megállapodásnak mondja is, az a jelen esetben a felperessel szemben is joghatályos, mert az csupán az illetménnyel együtt való fizetésének és az ee;yüükötelezésnek az alperesek által viselendő mértékét jelenti. Felperes a keresetében maga is az említett arány szerint kérte az alperesek marasztalását, s a nem vitás tényállás szerint az alperesek az alsóbírósági ítéleti marasztalások szerinti fizetéseket mindig az említett aránynak megfelelően teljesítették, s a felperes azt ekként fogadta el. Mindezek a ténykörülmények arra mutatnak, hogy a felperes az 56:44% arány szerinti fizetéshez a maga részéről is hozzájárult, miért is az alperesek a Ktv. 268. §-a értelmében egyetemleges adósnak nem tekinthetők. Az alperesek által fizetendő végkielégítés összegét a fellebbezési bíróság helyesen állapította meg olyképen, hogy az az alpereseket külön-külön a náluk töltött szolgálati időre tekintettel az említett arány szerinti megfelelő öszegben terheli, mert az 1910/1920. M. E. sz. rendelet 9. $-a szerinti végkielégítés kiszámításánál általában csak az illető