Büntetőjogi határozatok tára. VIII. kötet (Budapest, 1928)

Anyagi jog. 27 Azt állítják a vádlottak, hogy a lefordított mü előszava nem több egy, az emberi ösztönökről, többek között a gyilkosságról is folytatott szellemes megbeszélésnél s hogy abból a gyilkosság magasztalása csak azért is hiányzik, mert a szerző antimilitarista, aki már ezen felfogásánál fogva is határozott ellensége az emberölésnek. A bíróság az előszót a büntetőjog szempontjából vizsgálta és abból egész mást olvasott ki. Borozó férfitársaságban „erkölcsbírák, költők, filozófusok, orvosok, csupa olyan ember, akik szabadon,... annak a veszedelme nélkül beszélhettek, hogy egyszer csak a megbotránkozásnak és ijedelemnek azt a kifejezését kellett volna maguk előtt látniok, amely a legkisebb, valamelyest merész gondolatra a közjegyzők arcát eltorzítja," — társalognak. Folyik a szó, s valamelyik jelenlevő témát vett a beszélgetők közé: „Becsületszavamra... Az a meggyőződésem, hogy a gyilkosság foglalja le leginkább az emberiséget és hogy minden cselekedetük belőle ered..." És megkezdődik a vita: „Életösztön ez, amely bennünk lakozik. ..! amely benne van minden szerves lényben és akárcsak a nemzés ösztöne, úgy uralkodik rajtunk..." mondja az egyik. „Tiszteletreméltó gyilkos"-ról beszél a másik, és itt az emberben lakozó állítólagos kínzási hajlamnak, ölési, gyilkossági vágynak, mint életösztönnek a legszélesebb mederben való tárgyalása következik. Az emberi ösztönöknek teljesen torz beállítású képe pereg előttünk és ez ellen a torz beállítás ellen senkinek sincs egy szava sem, sőt a társaságnak tagjai egymást túlárverezik a kedvező színben beállított hamis tételnek álbölcselkedő igazolásában. A moralisták beszélhetnek amit akarnak. Az ölés szükséglet, amely az embernél az evés szükségletével egyszerre született és ezzel egyesül. Ösztönös vágy, minden élő szervezetnek a hajtóereje. Amióta az ember öntudatra ébredt, „csodálatraméltó társadalmunk" a gyilkolás eszményét fejleszti. A gyilkosság kötelességévé válik, hősiességgé magasztosul. A társalgás tovább halad és a gyilkosságot még veszélyesebb kapcsolatban tárgyalja. Felvetődik egy orvos neve, aki egy alkalommal így kiáltott fel: „Művészet! Művészet! Szépség! Tudod, hogy mi a szép? Nos, hát fiacskám, szép egy nyitott véres női has, benne a csipesszel!..." 4