Büntetőjogi határozatok tára. VIII. kötet (Budapest, 1928)

Anyagi jog. 5 letartóztatás és a vizsgálati fogság által netán kitöltöttnek vétetni rendelt időtartamot s az ekként még kitöltendőnek fennmaradó időtartamot kell a büntetés kezdőnapjától számítani s ilymódon megállapítani a büntetés utolsó napját. Minthogy tehát ezen jogszabályok szerint az ítélet értelmében a büntetésbe beszámított idő a büntetésből ennek kezdőnapján már kitöltöttnek veendő, nyilvánvaló, hogy az életfogytiglani fegyházbüntetésre elítélt letartóztatottak büntetése 10 illetve 15 évének kitöltését a letartóztató-intézetekben — tekintettel a Btk. 45. és 48. §-aiban szabályozott intézkedések végett az igazságügyminiszterhez esetleg teendő felterjesztésekre — épen úgy kiszámítás és nyilvántartás tárgyává kell tenni, mint a 10, illetve 15 évi fegyházbüntetésre ítélt letartóztatottak esetében. Ilyen vonatkozásban tehát az életfogytiglani fegyházbüntetésre elítélt, de a közvetítő intézetbe szállítás, majd pedig a feltételes szabadságrabocsátás kedvezményére érdemes letartóztatottak büntetése a végrehajtás során képzeletileg és eshetőlegesen határozott időtartamot ölt, vagyis olybá tekintendő s nyilvántartás szempontjából oly elbánásban részesítendő, mintha a büntetés 15 évre szólna. Ebben a vonatkozásban pedig nyilvánvaló annak a jelentősége, hogy az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság az ítéleti büntetésbe beszámíttatott-e, mert e beszámítás nélkül az elítélt esetleg csak 1—2 évvel később jut azokhoz a kedvezményekhez, amelyeket a Btk. 45. és 48. §-a részére már a büntetés 10., illetve 15. évének kitöltése után biztosít. Mindezekből kitűnőleg az a körülmény, hogy a szabadságvesztésbüntetés életfogytiglanra szól, egyáltalában nem teszi tárgytalanná és jelentőségnélkülivé az előzetes letartóztatás és vizsgalati fogság beszámításának kérdését. V. Igaz ugyan, hogy akkor, ha az elítélt nem felel meg a Btk. 45. és 48. §-aiban megkövetelt feltételeknek, vagy pedig ha a feltételes szabadságra bocsátást a 49. §. rendelkezése zárja ki, a beszámításban rejlő kedvezmény gyakorlati alkalmazására nem kerül sor, de ez csak egy eshetőség, amellyel szembenáll ugyanannyi, vagy talán még több esély arra, hogy az elítélt feltételes szabadságra fog bocsáttatni. Az eshetőlegesség tehát annál kevésbbé zárja ki a beszámításra vonatkozó határozat szükségességét, mert a bírónak ítéletében min-