Büntetőjogi határozatok tára. VIII. kötet (Budapest, 1928)

92 Anyagi jog. vonta. A vádlott pedig az elsőbíróság ítélete ellen egyedül azért fellebbezett, mert nem követett el bűncselekményt, mivel minden fillérre szüksége volt és ezért használta fel a forgalmi adót. Ekként a kir. törvényszék ítélete abban a kérdésben, hogy a bíróság a büntetés átváltoztatásánál a törvényben vont határokat megtartotta-e, az ő részükről jogerőre emelkedvén, a kir. főügyész, a közvédő és a vádlott részéről a Bp. 385. §. 2. pontja alapján bejelentett semmiségi panasz érvényesítését a törvény kizárja. Hivatalból figyelembe veendő semmiségi ok fennforgását pedig e részben a m. kir. Kúria nem észlelte. Ezért a kir. főügyész semmiségi panaszát, valamint a közvédő és a vádlott panaszának ezzel kapcsolatos részét a Bp. 434. §. 3. bekezdése értelmében vissza kellett utasítani. A jogegység irányítása céljából egyébként ebben a kérdésben a m. kir. Kúria elvileg kimondja, hogy adócsalás vétsége esetében úgy a fogházbüntetés helyett a Btk. 92. §-ának alkalmazásával főbüntetésként megállapított, valamint a már eredetileg is pénzbüntetést képező mellékbüntetésként kiszabott pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztés tartama külön-külön nem haladhatja meg az egy-egy évet, vagyis úgy a fő- mint a mellékpénzbüntetés behajthatatlansága esetére külön-külön változtatható át legfeljebb egy-egy évi — összesen tehát mind a kettő legfeljebb két évi szabadságvesztésbüntetésre. Ennek a felfogásnak a' helyességét támogatja ugyanis már a Btk. 53. §. 2. bekezdésének a fő- és mellékpézbüntetésekről szóló az a rendelkezése, hogy a pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztésbüntetés tartama, ha az főbüntetésként állapíttatott meg: hat hónapot, ha pedig mellékbüntetésként szabatott ki: három hónapot nem haladhat túl. Tehát a kettőnek össztartama kilenc hónap lehet. Ebből — s ezen törvényhelynek a Btk. 26. §-ával való egybevetéséből pedig az következik, hogy a fő- és mellékbüntetésként megállapított pénzbüntetések külön-külön változtatandók át. Ami az állandó bírói joggyakorlat szerint mindig ekként is történt. De a Btk. 53. §-áuak 1. és 2. bekezdése helyébe lépett és az 5340/1924. M. E. sz. rendelet 12. §-ával továbbra is hatályában fenntartott 1921 : XXVIII. t.-c. 5. §-ának 3. bekezdése sem tartalmaz oly rendelkezést, hogy a fő- és mellékbüntetésként megállapított pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztésbüntetés együttes tartama nem haladhat túl vétségnél egy évet.