Büntetőjogi határozatok tára. VIII. kötet (Budapest, 1928)

Anyagi jog. 85 írt valóság bizonyítás tekintetében áll fenn. Minden más bűn­ügyben azonban a szükséges bizonyítékok beszerzése, bár azt a felek is indítványozhatják, hivatalból kell, hogy történjék. Ez kitűnik a Bp. egész rendszeréből és különösen annak 92., 94., 95., 100., 117., 306., 313., 322., 328., 336. és 402. §-aiból. A vád tárgya pedig az adott esetben az volt, hogy a pót­magánvádló részvénytársaság, mely a szóbanforgó bányavállalat financirozására vállalkozott, pénzügyileg olyan gyenge volt, hogy már az első alkalommal a bányamunkások fizetéséhez a szükséges összegeket sem tudta a vállalat rendelkezésére bocsátani. Nyilvánvaló tehát, hogy ezeknek a tényállításoknak az eset­leges valótlanságát kellett volna a magánindítvány előterjesztése folytán hivatalból bizonyítani. Erre nézve azonban komolyan kísérlet nem történt. Ugyanis semmiféle bizonyítás és ténymegállapítás nem történt abban az irányban, hogy a pótmagánvádló a szóbanforgó esetben tudott-e fizetni vagy nem és illetve, hogy az pénzügyileg annyira gyenge volt-e, hogy ebbeli kötelezettségének eleget tenni képtelen volt? Minthogy pedig a Bv. 24. §-a rendelkezésének alkalmazha­tása ezen körülményeknek megállapításától függ és az alsóbírósá­gok ezt a megállapítást mellőzték: ennélfogva az alsóbíróságok ítéletét a rendelkező rész értelmében megsemmisíteni és a kir. büntető törvényszéket megfelelő új eljárásra és új véghatározat hozatalára utasítani kellett. Ezen hivatalból eszközölt megsemmisítés folytán a pótmagán­vádló ^emmiségi panasza tárgytalanná vált. Végül nem kerülte el a kir Kúria figyelmét a kir. ítélőtábla ítéletének az a téves indokolása, mely szerint a vádbeli cselekmény a pótmagánvádló hitelének veszélyeztetésére és illetve annak csök­kentésére alkalmasnak mondta és ezen az alapon ennek a bűn­cselekményi elemnek a fennforgását megállapította, holott a törvény szerint a most említett alkatelem csak abban az esetben valósul meg, ha a veszélyeztetés és csökkentés kimutathatóan tényleg meg is történt. 874. szám. Az 1914: XLI. t.-c. 29. §-ának második bekezdése értelmében a Bv. 29. §. kir. járásbíróság előtt folyamatban levő eljárásban a valóság bizonyí- 2. bek. tására vonatkozó előterjesztést a védő akkor is megteheti, ha a terhelt a tárgyaláson jelen volt és ilyen előterjesztést nem tett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom