Büntetőjogi határozatok tára. VII. kötet (Budapest, 1927)

146 Anyagi jog. amelyben a b.—i kir. büntetőtörvényszék 1922. évi november hó 7. napján B. V. 9508/6.-1922. szám alatt, a b.—i ítélőtábla pedig a közvádlónak, továbbá vádlottnak és védőjének fellebbezésére 1923. évi február hó 7. napján 16. B. 11887/7-1923. szám alatt ítéletet hozott, a védő részéről használt, írásban nem indokolt semmiségi panasz folytán vizsgálat alá vette és meghozta a következő végzést: A m. kir. Kúria a semmiségi panaszt elutasítja. Indokok: A másodbíróság ítélete ellen a védő minden megokolás'nélkül, a Bp. 385. §-nak \.a) pontjára való puszta hivatkozás mellett jelentett be semmiségi panaszt. A vádlott előző védekezése szerint e panasz nyilvánvaló alapja az, hogy vádlottnak a vádbeli cikk megírásánál nem volt sértési szándéka, hanem csak jogszerű bírálatot vélt vele gyakorolni. Ez a panasz azonban alaptalan. A vádlott ugyanis azt a vádbeli tényállítást, hogy a sértett észnélküli rendelkezésével a szóbanforgó gyűlésen a rendet megzavarta, tudatosan írta meg, még hozzá abban a tudatban is, hogy ezt rendőrtisztviselőről, tehát oly egyénről állítja, kinek hivatása gyakorlatához tartozott, hogy a törvény értelmében a rendet fenntartsa mit ha elmulasztott vagy a rendet egyenesen megzavarta volna legalább is fegyelmi eljárás alá lett volna vonható. A cikknek ebben a tudatban való megírása és közzététele pedig a szándékosság fogalmát a Bv. 2. §-a szempontjából mindenképen fedi. Külön sértési célzatot pedig a törvény nem kíván meg és azért közömbös az, hogy vádlott csak bírálat céljából használta a szóbanforgó kitételeket és sérteni nem akart. Minthogy továbbá a fenti tényállítás valósága be nem bizonyíttatott és minthogy rágalmazás vagy becsületsértés esetében valamely tényállítás és illetve tényre közvetlenül utaló kifejezés mindaddig valótlannak tekintendő, míg annak valósága bebizonyítást nem nyert; minthogy a szóbanforgó vádbeli tényállás a Bv. 2. §-ban, de a Bv. 9. §-nak 6. pontjában is meghatározott bűncselekmény minden ismérvét kimeríti: ennélfogva az alsóbíróságok nem sértették meg a törvényt, midőn a vádlott bűnösségét megállapították, miért is a semmiségi panaszt mint alaptalant a Bpn. 36. §-a értelmében el kellet utasítani.