Büntetőjogi határozatok tára. VII. kötet (Budapest, 1927)

Anyagi jog. 139 forgó véghatározatban őt ért súlyos sértés fölötti méltó felháborodásában a sértett, mint magánember ellen követte el. A magántermészetű levél tehát szerinte nem vonatkozhatott és nem is vonatkozott a sértett közhivatalnoki hivatása gyakorlására. Ehhez képest nem forog fenn felhatalmazásra üldözendő bűncselekmény. Minthogy pedig a szükséges magánindítvány hiányzik: ennélfogva felmentő ítélet lett volna hozandó. Egyébiránt vádlott szerint az alispán felhatalmazása csak becsületsértésre szólt, miért is a közvádló felhatalmazás nélkül képviselte a rágalmazás vétségére irányuló vádat. Mindezekből pedig nyilvánvaló, hogy a vádlott semmiségi panasza tulajdonképen a Bp. 385. §-nak a), b) és c) pontjaira van alapítva. Ez a panasz azonban minden irányban alaptalan. A kir. Kúriát kötelező való tényállásból ugyanis e helyütt is azt a következtetést kellett levonni mikép a vádbeli levélnek az a kitétele, hogy Cs. J. főszolgabíró hivatali állását arra használja fel, hogy becsületes embereket gyalázzon és hogy ugyanezt az ad. 1384/1922. sz. véghatározatában a vádlottal szemben is megtette, a nevezett főszolgabíró hivatása gyakorlatára vonatkozó oly tényállítás, mely valóság esetében ez utóbbi ellen a bűnvádi és fegyelmi eljárás megindításának alapjául szolgálhatna. Minthogy ez a tényállás nem bizonyult valónak, mert hiszen bizonyítást nyert, hogy a szóbanforgó véghatározatot nem is a sértett hozta, — ennélfogva a vádlott cselekménye a Bv. 1. §-ban meghatározott, a 3. §. 2. pontja szerint minősülő és a Bv. 9. §-nak 6. pontja értelmében felhatalmazásra üldözendő rágalmazás vétségének minden ismérvét kimeríti, az a körülmény pedig, hogy vádlott tettét magánlevélben követte el, egyáltalán nem zárja ki az adott esetben sem a rágalmazás, sem pedig a felhatalmazási cselekmény fennforgását. Mert igaz ugyan, hogy a Bv. 1. §-a szerint a rágalmazás vétségének egyik lényeges alkateleme, hogy a tényállításnak a sértettről más előtt kell megtétetnie, ámde ezúttal a vádbeli levél Cs. J. főszolgabíró tehát ez utóbbinak hivatalos címére küldetett el, minek az volt a következménye, hogy a levél a hivatalhoz címzettnek vétetvén, az a szolgabírói hivatal iktatójába került s ott hivatalosan be is iktattatott. Ezt a vádlottnak is tudnia kellett, valamint tudnia kellett azt is, hogy ez esetben a levél elsősorban a szolgabírói hivatal iktatójának és az ott lévő többi hivatali személyzet kezébe került. Ez