Büntetőjogi határozatok tára. VII. kötet (Budapest, 1927)

100 Anyagi jog. és a védő a kir. ítélőtábla előtt a bizonyítás kiegészítése iránt előterjesztett indítványában bejelentett tanuk kihallgatásával és beszerzendő iratokkal azt akarta bizonyítani, hogy vidékükön a fentebb említettekhez hasonló súlyos törvénytelenségek tényleg megtörténtek, hogy a vádlott ezekről egyes emberektől adatokat hallott, híreket kapott s hatósági ügyiratokba való bepillantással is értesítést nyert; hogy ezeket a súlyos merényleteket ismeretlen, vagy sejtett, a gyanú szerint katonákkal összeköttetésben volt elemek követték el. A kir. ítélőtábla az indítványt a Bp. 393. §. 1. pontja értel­mében elutasította amiért a vádlott és a védő most a Bp. 384. §. 9. pontja alapján semmiségi panasszal él. Ezt a panaszt a kir. Kúria azért találta alaptalannak, mert a vádlott a valónak vett tényállás szerint olyan adatokat szolgáltatott a magyar állam és a magyar nemzet ellenségeinek kezébe, amelyek szerint a magyar nemzeti hadsereg tisztjei, katonái, továbbá a magyar állami hatóságok azok, amelyek a személy és a vagyon­biztonságot veszélyeztetik, amelyek és akik miatt nálunk a jogrend fel van forgatva és a törvénytelenség dúl. Ezt kellett volna tehát bizonyítani a vádlottnak, ha a valónak vett tényállással szemben, — amelyben tényállításai valótlanoknak vannak elfogadva — az állított, híresztelt tények valóságát akarta kimutatni. Ámde a vádbeli tényállításoknak valóságát bebizonyítani nem alkalmasak azok a védelem által fölkínált adatok, amelyek a bizonyítás kiegészítése iránt tett indítványban foglaltatnak; mert ha mindez való volna is, amit a védelem bizonyítani akart, a magyar nemzeti hadsereg tisztjeire és a magyar állami hatóságokra ráfogott rágalmak azzal bizonyítást nem nyernének. A vádlott a nemzeti hadsereg és a hatóságok súlyos célzatos megrágalmazásával csorbította a magyar állam és a magyar nemzet becsületét és ártott azok jó hírnevének, most pedig felmentése céljából nagy általánosságban ismeretlen, vagy sejtett, gyanított emberek törvénytelenségeit, merényleteit akarja bizonyítani. Így azonban az állított, a híresztelt adatanyagot a bizonyítani akart anyag nem fedi, amely ennélfogva a vádbeli, az alsóbíróságok által valótlanoknak talált rágalmak valóságának ellenbizonyítására telje­sen alkalmatlan.

Next

/
Oldalképek
Tartalom