Büntetőjogi határozatok tára. VI. kötet (Budapest, 1926)

60 Anyagi jog. B. K. ellen a t.—i kir. törvényszék előtt folyamatba tett s ugyanott 1916. évi október hó 14-én B. 1414/6. sz. alatt a t.—i kir. ítélőtábla által pedig a védő fellebbezésére 1917. évi január hó 11-én B. 1312/10—1916. szám alatt elintézett bűnvádi pert a védőnek írásban is indokolt semmiségi panasza folytán vizsgálat alá vévén, következő végzést hozott : A semmiségi panasznak a Bp. 385 §. 1. a) pontjára alapított része elutasíttatik. . . . Indokok : A másodbíróság ítélete ellen védő a Bp. 385. §. \. a) és c) pontjára hivatkozással jelentett be semmiségi panaszt. írásbeli indokolásában előadja védő, hogy a Btk. 213. §-ába ütköző hamis tanuzás büntette tényálladéka azért nem forog fenn, mert vádlott lényeges körülményre vallomást nem is tett, a hamis tanuzás pedig csak valamely lényeges körülményre tett hamis vallomás által valósíttatik meg. A semmiségi panasznak a Bp. 385. §. 1. a) pontjára alapított s az előbbiek szerint megindokolt része alaptalan. A királysértés vétségével vádolt W. M. elleni bűnügyben ugyanis vádlott az ügyre vonatkozólag esküvel is megerősített azt a vallomást tette, hogy a W. M. által a királyra vonatkoztatott azt a sértő kijelentést : „a királyt a templom tornyára kellene ültetni és a levegőbe röpíteni" nem hallotta. Ezzel szemben azonban ebben az ügyben azt a tényt vette bizonyítottnak a kir. ítélőtábla is, hogy vádlott nemcsak jelen volt a királysértő nyilatkozat tételénél, hanem annak fültanuja is volt és azt hallania is kellett. Minthogy pedig a tanú a Bp. 217. §-ban foglalt esküminta tartalma szerint, amellyel vallomását megerősíti, köteles az ügyre vonatkozólag hozzáintézett kérdésekre legjobb tudomása szerint a valót és csakis a valót elmondani úgy, hogy abból mit sem hallgat el, s így akkor, midőn jobb tudomása ellenére vádlott azt adta elő, hogy a királyt sértő szavakat nem hallotta, nyilvánvalóan valótlanságot vallott. S minthogy az a fentebb kiemelt s a királyra vonatkozólag tett kijelentés a királysértés bűncselekményének tényálladéki elemét valósítja meg, s ekként kétségtelen, hogy vádlott ennek tudatos elhallgatásával a bűnvádi ügynek lényeges körülményeire nézve tett hamis vallomást, — mindezek alapján a kir. Kúria úgy találja,