Büntetőjogi határozatok tára. IV. kötet (Budapest, 1911)
261. §. 3}'O. szám. 121 A kir. Kúria becsületsértés vétsége miatt vádolt T. J. ellen az ú—i kir. járásbíróság előtt folyamatba tett s ugyanott 1909. évi november hó 10-én 1909. B. 2085 2. szám alatt, a p—i kir. törvényszék által pedig N. Sz. B. és M. M. főmagánvádlók képviselőjének fellebbezésére 1910. évi január hó 18-án 1185. szám alatt ítélettel elintézett bűnvádi pert a koronaügyésznek a jogegység érdekében használt perorvoslata folytán a koronaügyész meghallgatása után vizsgálat alá vévén, következő végzést hozott: A koronaügyész perorvoslata alaposnak találtatván, kimondatik, hogy a becsületsértés tényálladéka abban az esetben is létesül, ha az, akire vonatkozóan a meggyalázó kifejezés használtatott, névszerint nem neveztetett ugyan meg, de annak kiléte iránt a fennforgó körülmények között kétely nem merülhet fel; hogy továbbá a községi képviselőtestület tagjának az a joga, melynél fogva a közgyűlésen tárgyalt ügyre nézve véleményét szabadon nyilváníthatja, annak eközben a gyűlés tagjai közé nem tartozó harmadik személyek irányában elkövetett becsületsértésért való büntetőjogi felelősségét nem zárja ki; végül, hogy a községi képviselőtestület gyűlésén annak valamelyik tagja által használt meggyalázó kifejezés nem részesül a Btk. 266. §-ában biztosított büntetlenség kedvezményében. Megsértette tehát a törvényt a p—i kir. törvényszék fentidézett keletű és számú ítéletével annyiban, amennyiben T. J. vádlottnak a becsületsértés vádja alól történt felmentését a fentiekben részletezett jogszabályokba ütköző indokokra fektette. Jelen határozat a felekre nézve nem bír hatállyal. Indokok: N. Sz. B. és M. M. ú—i lakosoknak az Ú—n megjelenő «U. N.» szerkesztőinek azon feljelentése folytán, mely szerint T. J. ú—i lakos, Ú. város képviselőtestületének tagja, a képviselőtestületnek 1909. évi szeptember hó i-én tartott gyűlésen az említett lapban megjelent, őt támadó közlemény miatt történt felszólalása közben a feljelentőket «sajtóbetyároknak)) nevezte, a bűnvádi eljárás nevezett T. J. ellen a Btk. 261. §-ában meghatározott becsületsértés vétsége miatt megindíttatván, az ú—i kir. járásbíróság 1909. évi november hó 10-én 1909. B. 2085/2. szám alatt hozott ítéletével megállapítottnak vette ugyan, hogy vádlott a kérdéses alkalommal az említett meggyalázó kifejezést használta; ennek dacára azonban vádlottat a becsületsértés vádja