Büntetőjogi határozatok tára. III. kötet (Budapest, 1908)

42 20]. szám Btk. kérdéses alkalommal a háza mellett levő kertből több lovat s ezek között F. S. lovát is kikergetvén, egy hosszú vesszővel a lovakat csapdosta, minek következtében a lovak a kerítésen át­ugorva, F. S. lova oly szerencsétlenül ugrott, hogy egy hegyes karó a hasán mély sebet ejtett; valamint annak folytán, hogy Sz. F. tanú is látta, mikor Z. F.-né a lovakat a kertből kifelé kergette, az o— i kir. járásbíróság Z. F. fentebb jelzett vallo­mását nem fogadván el valónak, 1904. évi október hó 8-án 1904. Sp. 367 5. szám alatt hozott ítéletével felperest keresetével el­utasította és a költségek megfizetésere kötelezte. Ellenben a sz.—i kir. törvényszék polgári fellebbezési ta­nácsa 1904. évi november hó 24-én D. 184/1904. szám alatt hozott ítéletével a kir. járásbíróság ítéletét F. S. fellebbezése folytán meg­változtatta és id. B. J. alperest a 210 korona kár és járulékai­nak megfizetésére kötelezte abból az indokból, mert P. L. tanú vallomását megbízhatlannak tekintvén, a Z. F. és özv. A. Zs-né tanúk vallomásaival már az előbbi perben megállapított tény­állást ezúttal is bizonyítottnak vette. Id. B. J. feljelentésére a bűnvádi eljárás Z. F. ellen a Btk. 215. §-ában meghatározott hamis tanuzás bűntette miatt folya­matba tétetvén, a kir. ügyész a vizsgálat befejeztével beterjesz­tett vádiratában Z. F. ellen az említett bűntett miatt vádst emelt azon az alapon, hogy terhelt Sz. T. és társának F. S. ellen 260 korona és járulékai iránt az o.—i kir. járásbíróságnál 1903. Sp. II. 18. szám alatt lejárt újított sommás perében 1904. évi február hó 10-én a bíróság előtt mint tanú a per lényeges körül­ményére nézve hamis vallomást tett és azt esküvel megerősí­tette és azt az 1904. Sp. 367. szám alatt lejárt sommás perben egész terjedelmében fenntartotta. A sz.—i kir. törvényszék vádtanácsa a Z. F. részéről a vád­irat ellen beadott kifogások fölött 1906. évi szeptember hó 22-én megtartott tárgyalás alapján 2526. szám alatt hozott végzésével a bűnvádi eljárást a vádirat elutasítása mellett a Bp. 264. §-ának 6. pontja alapján megszüntette, mert a terhelt ellen fel­hozott bizonyítékokat nem találta elegendőknek arra, hogy bű­nösségére nézve alapos gyanút keltsenek. A kir. ügyész felfolyamodására a m.- i kir. ítélőtábla 1906. évi november hó 21-én 1728. szám alatt hozott végzésével a

Next

/
Oldalképek
Tartalom