László jenő - Szende Péter Pál (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat „Magyarország magánjogi törvénykönyve” javaslatának rendszerében. III. kötet első rész (Budapest, 1928)
— Jóerkölesbe ütköző szerződés — 39 hetők. Felperes keresete minden jogalapot nélkülözvén, azzal jogcím hiányából elutasíttatik. (C. 1968/1886.) Oly szerződés alapján nem lehet keresetet indítani, mely férfi és nő között lényegileg véve házasságon kívül együttélés iránt köttetett. (Bp. 6090/1888.) Felperes keresetében azt adja elő,~nogy alperes N. Eszter hajadont azért adta felpereshez lakás és ellátásra, hogy alperes azt a nevezett hajadont látogathassa és hogy az alperes és N. Eszter között fennállott szerelmi viszonyt alperes felesége előtt eltitkoltatván, zavartalanul folytathassák, e szerint a felperes és alperes között állítólag létrejött megállapodás az alperes és N. Eszter között fennállott erikölcstelen viszony további folytatása és palástolása céljából jővén létre, minthogy erkölcstelen ügylet, bíróság előtt érvényesíthető kereset alapjául nem szolgálhat: ennélfogva felperest keresetével feltótlenül elutasítani kellett. (C. 1162/1888.) Bírói figyelembe nem vehető az az alperesi védekezés, hogy köztük bizalmas szerelmi viszony volt, mert ha ez való volna is, ez a felperesnek a díjazásra vonatkozó igényét ki nem zárná, amennyiben a felperesnek díjazásra való igénye nem ebből a szerelmi viszonyból, hanem a házvezetés körül tényleg kifejtett tevékenységéből ered. (C. 1955/1909. Gr. II. 229.) Az ágyassági viszony folytatása ellenértéke gyanánt tett ígéret, mint erikölcstelen irányú, a bíróság előtt érvényesíthető kötelmi viszonyt nem létesít. (C. 2032/909. Gr. II. 230.) Nem a fennállott viszony folytatására vagy előmozdítására, hanem annak megszüntetésére s a jó erkölcsöknek megfelelő élet megkezdése céljából vagyoni előny adása vagy ígérése a jó erkölcsökbe ütközőnek nem tekinthető. (C. 1709/1909. Gr. II. 231.) Házassági köteléken kívül .olytatott benső szerelmi viszony s az ennek fentartása céljából téljesített tartás jutalmazásául ígért pénzösszeg sem az ígéret tevőjével, sem annak örököseivel szemben bírói úton nem érvényesíthető. (C. 5394/1910. Gr. II. 142.) A felebbezési bíróság az elsőbíróságnaJk elutasító ítéletét azért hagyta helyben, mert felperes közt háziasságon kívül folytatott viszonyból származtatja; ily viszonyból származó követelések pedig bírói úton nem érvényesíthetők. Kétségtelen ugyan, hogy a felperes kiskorú leánya és alperes közt ezelőtt folytatott viszony a jó erkölcsökkel össze nem egyeztethető s ennélfogva arra kereset alapítható nem is volna: a fenforgó esetben az a szempont, amelyből a felebbezési bíróság a fenti kijelentésében kiindult, nyilván téves; mert a kereseti kérelemnek alapjául szolgáló állítólagos megegyezés nem a felek közt korábban fennállott viszony folytatása vagy előmozdítására, hanem ellenkezőleg a viszony megszüntetésére és arra irányult, hogy a felperes kiskorú leányának kárpótlás nyújtassák a korábban folytatott