László jenő - Szende Péter Pál (szerk.): Magyar magánjog mai érvényében. Törvények, rendeletek, szokásjog, joggyakorlat „Magyarország magánjogi törvénykönyve” javaslatának rendszerében. III. kötet első rész (Budapest, 1928)

— Kötbér — 129 esetleg kártérítés fizetése által kivonhatja, mert a kötelezett a kamatot kikötés esetén tartozik megfizetni; e részben áll az a jogszabály, hogy ha valamely kötelezettségnek kellő időben való teljesítésére köttetett ki kötbér, a teljesítés követelhetése mel­lett kötbér is követelhető, ily esetben az által, hogy a jogosított fél a késedelmes teljesítést elfogadja, még hallgatag a kötbér követelése iránt lemondottnak nem tekinthető s ahhoz, hogy kötbér iránti igényét érvényesíthesse, késedelmes teljesítés elfogadása mellett sem szükséges külön kijelenteni, hogy ez­iránti jogát külön fentartja. Alpereseknek az a panasza, hogy megsértetett az 1877 : VIII. tc. 2. §-ában foglalt az a jogszabály, hogy valamely kölcsöntőke után 8 százaléknál magasabb kamat nem követelhető, megállható alappal nem bír; mert az idézett 2. a kölcsönösszegekre nézve ugyan ekként intézkedik, de a felebbezési bíróság a most jelzett jogszabályt meg nem sértette, mivel az általa megítélt kötbér a tőkeösszeg 1 százalékát képezi, ezt hozzáadva a kötvényben kikötött 6 százalék kamatokhoz, az összes szolgáltatás 7 százalékra megy és ha a félévenkint utólagosan fizetni kötelezett kamatoknál mindkét félévben kése­delmes fizetés történik, kétszer véve is az 1 százalék kötbért, a kétrendbeli kötbér és a kamat együtt a törvényben meghatáro­zott legmagasabb kamatlábat, a 8 százalékot meg nem haladja. A most előadott okokból folyik, hogy az a panasz sem alapos, hogy mellőztetett az a jogszabály, mely szerint, ha a kötbér túlságosnak jelentkezik, az a bíróság által megfelelő összegre leszállítható... (C. 204/1897.) A kötbér nemcsak vagyoni, hanem bármely érdek biztosí­tására is kiköthető. (E. H. 76, sz. 496/1898.) A kötbér kikötésére vonatkozó szerződési határozmányok szorosan lévén magyarázandók, a kötbér megítélésének csak akkor van helye, ha az ahhoz való jog a szerződés szövegéből határozottan megállapítható. (E. H. 77. sz. 860/1898.) Nem ütközik az általános jogelvekbe, hogy a szerződési kötelezettségek biztosítására letett óvadéknak kötbér jellege szerződésileg kiköttessék. (C. 44/1898.) Kötbér utáni kamat egyáltalában nem jár, tehát az a köt­bért képező kereseti tőke után még a kereset beadásától sem ítélhető meg. (C. 217/1891.) A kötbér megfizetése alól mentesítő „véletlen baleset" alatt elvileg nemcsak a külső körülményekben rejlő tárgyilagos aka­dályok értendők, hanem az adós személyében fekvő alanyi moz­zanatok is figyelembe jöhetnek. Az adós azonban alanyi ment­ség címén csakis úgy szabadulhat, ha bebizonyítani képes, hogy a tehetetlenségnek véletlenül oly állapotába jutott, miszerint nemcsak közvetlenül maga személyesen nem, de általában még más megbízott útján sem intézkedhetett elvállalt kötelezettsé­gének teljesítése felől. Az adós tehát pl. közbejött betegségére csak annyiban hivatkozhatík, amennyiben vagy azt igazolja, Dr. Szende Péter Pál: Kötelmi jjoi; 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom