A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai 1958. XI.-1960. X. (Budapest, 1961)

deszkát dolgozott fel, ez a tevékenység ipari tevékenység, az iparost viszont megilleti az a jog is, hogy termékeit értékesítse s hogy ez az értékesítési tevékenység szorosan hozzátartozik a terhelt ipari tevékenységéhez. A másodfokú döntés szerint a tevékenység jellegén az sem változtat, hogy az iparos nem előre meghatározott személy részére, azzal történt előzetes megállapodás alapján készíti el művét, hanem raktárra dolgozik és onnan mint készárut hozza forgalomba. A másodfokú bíróságnak álláspontja téves és az indokolása sem helytálló. Igaz ugyan, hogy az iparost — mint a másodfokú bíróság is mondja — megilleti az a jog is, hogy a termékeit értékesítse, ámde a yádbeli cselekmény elkövetésekor hatályban volt 1955 : 14. sz. tvr. 1. §-a szerint ,,a kisiparos iparát a) iparigazolvány, b) kisipari működési engedély alapján gyakorolhatja". Vagyis terheltnek — iparigazolvány hiányában — nem hogy termékeinek az értékesítésére, hanem még azok előállítására sem volt joga. Téves a másodfokú bíróságnak az az álláspontja is, amely szerint az értékesítésnek a másodfokú bíróság által megállapított iparszerű jellegén nem változtat az sem, hogy a terhelt nem megrendelésre, hanem raktárra dolgozott és a termékeit, mint készárut hozta forgalomba. A B. H. 1168. és 1202. sz. alatt közölt jogesetekben kifejezésre jutó állandó bírói gyakorlat szerint „abban az esetben, amikor számottevő értékű és a készáruk értékének is jelentős részét kitevő nyersanyagot vesz az elkövető és azt" — mint az adott esetben a terhelt tette — „feldolgozva a kószárút eladja és mindezt iparjogosítvány nélkül, iparszerűleg végzi, akkor nem pusztán munka végzéséről van szó, a feldolgozás a munka vóg/.ó.se csak egy része az elkövető tevékenységének és az elkövető nem munkabért, hanem eladási árat kap". Ilyen esetben a bűnösség és a minősítés kérdésében már nincs jelentősége annak, hogy a feldolgozást idegen munkaerő igénybevétele nélkül végezte. Ez a tevékenység erre való tekintet nélkül megvalósítja az árdrágító üzérkedés bűntettét. A raktárra történt feldolgozás pedig azt eredményezte, hogy a terhelt tevékenysége a jellegében különbözött a fogyasztó részére iparjogosítvány nélkül végzett személyes munkától és az ipari vállalkozás jellegét öltötte fel. Nyilvánvaló tehát, hogy az árucikk fogalmának a BHÖ 268. pontjában foglalt megszorítása az adott esetre nem vonatkozik. Minthogy a kifejtettek szerint az elsőfokú bíróság az adott tényállás alapján helyesen minősítette a terhelt cselekményét a BHÖ 265. pont c) alpontjába ütköző árdrágító üzérkedés bűntettének, azért törvénysértő volt a cselekmény e minősítésének a másodfokú bíróság által történt megváltoztatása. A kifejtettekre tekintettel ugyancsak törvényt sértett a másodfokú bíróság azzal is, hogy a terhelt cselekményét ipari kihágásnak minősítette. (1958. X. 22. — B. törv. 2742(1958.) 190