A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai 1958. XI.-1960. X. (Budapest, 1961)

Az ítéletek ellen benyújtott törvényességi óvás a bűnösség részbeni megállapítását jelöli meg törvénysértőnek. — Az óvás nem alapos. A Legfelsőbb Bíróság nem osztja az óvásból kitűnő azt a jogi álláspontot, miszerint a terhelt a munkabérek kifizetésével a társadalmi tulajdon hűtlen kezelésének bűntettét azért nem követte el, mert ezzel a magatartásával kárt nem okozott, az nem is volt szándókában. Bár a Legfelsőbb Bíróság továbbra is fenntartja azt a kialakult ítélkezési gyakorlatát, hogy azáltal, ha az egyik állami vállalat a másikat átmeneti pénzzavarában kisegíti, nem a társadalmi vagyonban, hanem az állami vállalatok pénzgazdálkodási és hitel fegyelmében következik be sérelem. A terhelt tényállás szerinti bűnös magatartása azonban nem engedély nélküli hitelnyújtás. Fiktív mérlegelési jegy alapján nem létező termék vételárának felvétele és abból törtónt megbízás nélküli fizetés magában foglalja azt a tényt is, hogy itt nem az egyik állami vállalat nyújtott hitelt a másiknak, hanem a terhelt munkaadójától bűncselekmény útján megszerzett pénzösszegből elégítette ki harmadik személyeknek egy másik állami vállalattal szemben fennálló követelését. A terhelt e fondorlatos magatartása — okirathamisítása — munkaadójának tévedésbe ejtésére alkalmas volt, nem a csalás bűntettét valósította meg, mert ez által sem magának, sem másnak jogtalan vagyoni hasznot nem kívánt szerezni. De kétségtelenül visszaélve vagyonkezelői helyzetével, a munkások anyagi érdekében — hogy mielőbb megkapják a másik vállalattól nekik járó összeget —,a kezelésében levő társadalmi vagyont megkárosította. Az a körülmény pedig, hogy a kár utóbb megtérült, csupán a büntetés kiszabására, de nem a bűnösség megállapítására kiható tényező. Törvénysértés nélkül vonta a megyei bíróság a bűnösség körébe a terheltnek azt a cselekményét is, hogy hozzájárult ahhoz, hogy G. J. a hiánya csökkentése érdekében a saját leltárában szereplő árumennyiségből pár mázsát úgy tüntessen fel, mintha az az általa kezelt termónykészlethez tartozna. A tényállásból kitűnően G. J. közölte a terhelttel, hogy hiánya van, hogy a terményre a leltározás miatt a hiány eltüntetése végett van szüksége. Ebből pedig okszerűen következik, hogy a terhelt tudatában volt annak, hogy G. J. tőle a terményt azért kéri, hogy a leltár hiánya miatti anyagi felelősség alól mentesüljön. A kifejtettekből következik, hogy nem osztja a Legfelsőbb Bíróság az óvásból kitűnő azt az álláspontot, hogy a tényállásból nem lehet arra következtetni, miszerint a terhelt egyetértett volna azzal, hogy G. J. magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen. Nem osztja a Legfelsőbb Bíróság azt sem, hogy a terhelt a cselekmény elkövetésekor nem volt tudatában annak, hogy magatartása kárt okoz, s hogy amikor ennek lehetőségét felismerte, a kár bekövetkezését megakadályozta. A kár ugyanis bekövetkezett azáltal, hogy hozzájárulása alapján a saját terménykészletének egy részét a leltározók G. J. leltárába vették fel. 138