Gyuris Sándor (szerk.): A Budapesti Királyi Kereskedelmi és Váltótörvényszék mint felebbezési [!fellebbezési] bíróság gyakorlata. Az 1895-98. években hozott elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye (Budapest, 1904)

94 len díjtétel: a czimzett az egész útra eső díjtöbbletet, tehát a feladótól beszedett díjtöbbletét is visszakövetelheti, mert a K. T. 407. §-a értelmében a fuvarlevélben kijelölt átvevőnek jogá­ban áll „a fuvarozási szerződésen alapuló jogokat" a fuvarozó ellen saját nevében érvényesíteni, az pedig különbséget nem tesz, hogy a kijelölt átvevő saját vagy más érdekében jár-e el. (1898. E. 103.) 180. Teheráru fuvarlevél használata. Ha az áru oly fuvarlevéllel adatik fel, mely a berni egyez­ményhez tartozó végrehajtási határozmányok 2. §-a szerint te­heráruknál használtatik s a fuvarlevélből egyébként sem tűnik ki, hogy a feladó a gyors szállítást kérte, arra az útra pedig, melyen az áru szállítandó, teherárukra nézve közvetlen díjtétel áll fenn: a vasút a szállításért a közvetlen díjtételnél többet akkor sem követelhet, illetőleg a netán beszedett dijtöbbletet akkor is visszatéríteni tartozik, ha az ut egy részén gyorsáru gyanánt továbbította a küldeményt. Ilyen esetben tehát a vasút nincs jogosítva az ut egyik része után a gyorsárura megállapított dijat, másik része után pedig a fehérárura meghatározott fuvardijat beszedni. (1898. E. 90. 181. Átvevő felelőssége téves dijszámitásnál. A K. T. 408. §-a szerint az átvevő az áru és a fuvarlevél elfogadása által a fuvarozónak „a fuvarlevél értelmében" való kielégítésére köteleztetik. Ámde a fuvarlevél szerint a vasút ki­fejezett hivatkozással az üzletszabályzatra vállalja el a szállítást. Az átvevő tehát az áru és a fuvarlevél elfogadása által nyilván kötelezőknek ismeri el az üzl. szab. rendelkezéseit, s azok ér­telmében vállal kötelezettséget a fuvarozó kielégítésére. Ennélfogva, minthogy az üzl. szab. 67. §-a midőn kimondja, hogy az áru és a fuvarlevél elfogadása által az átvevő a fuvar­levélben kitüntetett összegeket megfizetni köteleztetik, zárjelbe tett következő szavaival: „V. ö. azonban a 61- §. 4-ik bekez­dését", világosan utal a 61. §. (4.) bekezdésére, mely szerint, ha a dijszabás helytelenül alkalmaztatott, a hiány után fize­tendő : téves díjszámítás esetén az átvevő kétségtelenül köteles a hiányt utánfizetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom