Gyuris Sándor (szerk.): A Budapesti Királyi Kereskedelmi és Váltótörvényszék mint felebbezési [!fellebbezési] bíróság gyakorlata. Az 1904-1907. években és 1908. év első felében hozott fontosabb, elvi jelentőségű határozatok gyűjteménye. III. kötet (Budapest, 1908)

IS határidőben állapíttatott meg, épen azt következtette a törvény­szék, hogy felek már eleve számítottak arra, hogy az áruk szállí­tása esetleg ezen későbbi időpontig késni fog. De az ügylet természetéből sem lehet következtetni arra, hogy az ügylet fix ügylet lett volna. Az adásvétel tárgyai ugyanis télikabátok voltak, a szállítás tehát, mely szeptember elején történt, még akkor sem késett el, ha való a vevőnek az az állítása, hogy a megrendelt áruk mo­dellül szolgáltak volna a téli idényre készitendő hasonló árukra, a vitatott fix ügyletet megállapítani tehát nem lehetett. (1904. D. 90.) 28. Szállítási határidő megállapítása nem jelent „fix" ügyletet. Egymagában a szállítási határidő megállapítása („30 nap alatt") az ügyletet fix ügyletté még nem teszi, hanem szükséges, hogy a szállítási határidő kikötése az ügyletnek olyan lényeges feltétele legyen, hogy az ügyletnek nem a kitűzött határidőben való teljesítése által az ügylet érvényességét veszti. (1905. E. 32.) 29. Kötbérrel biztosított szállítási határidő a vételt fix ügyletté még nem teszi. A vételi szerződést egymagában a szállítás határidejének meghatározása még akkor sem minősiti úgynevezett fix ügyletté, ha a kellő időben való teljesítésnek biztosítására kötbér köttetik ki; ennélfogva ha a szerződésben nem foglaltatik olyan kikötés, sem olyan ténykörülmény meg nem állapitható, amelyből követ­keztethető lenne, hogy a meghatározott szállítási határidő a szerző­désnek oly lényeges feltételét képezte, hogy a későbbi szállítás nem szerződésszerű teljesítés, hogy tehát a felek akarata záros határidőre szóló vétel kötésére irányult volna, a K. T. 355. §. alkalmazásának helye nincs, hanem az eladó jogát a 354. §. ha­tározza meg. (1905. D. 862. Tábla: 1906. II. G. 58.) 30. „Azonnal" kikötés egymagában még jelent fix ügyletet. Ha az eladó a szállításban késedelmes volt is, a K. T. 355. §-a értelmében csak fix ügylet esetén, vagyis az esetben állhatott volna el a vevő az utólagos teljesítés kizárásával az

Next

/
Oldalképek
Tartalom