Szász János (szerk.): Védjegyjogi döntvénytár. A védjegyoltalomra vonatkozó törvények, rendeletek és nemzetközi szerződések, valamint a kereskedelemügyi minister és a bíróságok joggyakorlatának rendszeres gyűjteménye kapcsolatban az 1895. évtől 1910-ig belajstromozott fennálló szóvédjegyek betűsoros mutatójával. I. kötet (Budapest, 1911)

A megkülönböztető erő fog-alma. 39 az árúit; J) számolnia kellene végül azzal, hogy eljárása a konkurrens iparvállalatoknak ellene való szövetkezését vonná természetszerűleg maga után, a mely harcz kimenetele rá nézve nem lehetne kétséges .(1297/1909.) Villamos drót, zsinór és kábelvezetékek belsejében elhelyezett színes íonál mint védjegy. 39. Kereskedelemügyi Minister: A magyarországi kábelgyárak és rokonszakmabeli iparosok 1910 május 27-én 599. szám alatt iktatott közös kérelemmel fordultak a keresk. minis­teriumhoz, hogy szines fonalaknak szigetelt villamos drót-, zsinór­és kábelvezetékekre védjegyként való bejegyezhetőségét mondja ki. Kérelmük megokolására előadják, hogy védjegytörvényeink szerint minden oly árúmegjelölés, mely alkalmas arra, hogy hasonló árúkat egymástól megkülönböztessen, védjegynek tekintendő, ennél­fogva nincs törvényes akadálya annak, hogy az árú belsejében el­helyezett megjelölések — ha a megkülönböztetés czélját betölteni képesek — szintén védjegyeknek tekintessenek. Ezt a czélt a fönt­nevezett árúk belsejében elhelyezett szines fonalak a legteljesebb mértékben szolgálni képesek, mert — bár védjegyjogi oltalom nél­kül — a föntnevezett árúk előállítói eddig is ily megjelöléseket használtak, s a forgalmi körök is ezen megjelölésekben keresik az árú megkülönböztető jelét. Hivatkoznak arra is, hogy ezen árúkon másféle megjelölés lehetetlen, miként ezt a K. M. 1297 — 1909. sz. határozata,2) melylyel szines fonalaknak gyujtózsinórra való beje­gyezhetőségét megállapítja, szintén elismeri. A meghallgatott szakértők a folyamodók állításait igazolták, t. i. hogy ezen árúk megjelölésére az egyedüli alkalmas mód a veze­ték belsejében elhelyezett szines fonál, és hogy az árú más meg­jelölések fölvételére természeténél fogva alkalmatlan, továbbá, hogy a forgalmi körök is ezen eddig is általánosan használt megjelö­lésekben keresik a megkülönböztető jelet olyképen, hogy az elvágott vezeték végét kissé szétbontják, miáltal a vezeték belsejében el­helyezett szines fonál láthatóvá válik. Tekintve, hogy az a jogi veszély, mely a szinek korlátolt száma folytán előállhatna az által, hogy valamely termelő az összes szinek lefoglalásával másnak lehetetlenné tenné ily védjegy lajstromozását, a szinek kombiná­cziójából alkotható összetételek nagy száma folytán az érdekelteket nem fenyegeti, a kérelmezők kívánsága teljesítendő, s az illetékes kamara az ily védjegyek belajstromozásának eszközlésére utasítandó volt, (1051/1910. sz.) 1) 1. a következő határozatot is. 2) 1. az előző határozatot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom