Szász János (szerk.): Védjegyjogi döntvénytár. A védjegyoltalomra vonatkozó törvények, rendeletek és nemzetközi szerződések, valamint a kereskedelemügyi minister és a bíróságok joggyakorlatának rendszeres gyűjteménye kapcsolatban az 1895. évtől 1910-ig belajstromozott fennálló szóvédjegyek betűsoros mutatójával. I. kötet (Budapest, 1911)
38 A megkülönböztető erő fogalma. zoldszinű fonálból áll, Magyarország területére kiterjedő hatálylyal bela j stromozandó. A szóban forgó védjegy lajstromozása azért törvényszerű és megokolt, mert az előterjesztett szakvéleményekből minden kétséget kizárólag az a tény domborodik ki, hogy a gyújtózsinór belsejében elhelyezett szines fonál az egyedül alkalmas módja a különböző ipartelepekből eredő árúknak egymástól való megkülönböztetésére. Ez a nézet abban találja magyarázatát, hogy a gyújtózsinóron csak olyan ismertetőjel alkalmazható czélszerüen, a mely a szakembert minden körülmények közt az illető gyújtózsinór származása felől tájékoztatni képes. Külsőleg ilyen ismertető jelet azért nem lehet alkalmazni, mert a gyujtózsinórt rendszerint valamely elszigetelő anyaggal kell bevonni, a mely természeténél fogva ily ismertetőjel felvételére alkalmatlan. Számolni kellett továbbá azzal, hogy a gyujtózsinórt rendeltetésszerű felhasználása előtt a szükséghez képest kisebb-nagyobb darabokra elvágják és hogy ennélfogva czélra nem vezetne, ha az árúnak csak egyik vagy másik része bírna a megkülönböztető jellel. A gyakorlati életben tehát úgy oldották meg a kérdést, hogy a gyújtózsinór belsejébe helyeztek el a termelők szines fonalakat, még pedig az érdekek kölcsönös megóvása végett ki-ki más-más szinüt. Ez a gyakorlat és szokás — miként azt az előterjesztett szakvélemények bizonyítják — most is fennáll és lehetővé teszi a különböző ipartelepekből eredő hasonló árúknak megkülönböztetését. Ez okból a bejelentőnek a zöldszinű fonál védelmére irányuló kérelmét nem lehetett megtagadni. A mi a védjegy belajstromozása ellen felhozott amaz érvelést illeti, hogy valamely szines fonálnak védjegyként való belajstromozása esetén az a visszás állapot állhat elő, hogy valaki a maga részére a szivárvány minden szinét lefoglalhatja és ily módon az esetleg jövőben létesülő iparvállalatokat már eleve megfosztja a törvényes védjegy megszerzésének lehetőségétől, arra kell utalni, hogy a jelen bejelentést úgy, mint minden más bejelentést, elsősorban a tényleges forgalmi viszonyok szempontjából kellett elbírálni. Ezek a viszonyok pedig kétségen kivül a kérelem teljesítése mellett szólnak. De feltéve, hogy valaki csak azért, hogy más gyujtózsinórgyáros szinesfonalú védjegyet ne szerezhessen, az elképzelhető legkülönbözőbb szinű fonalakat jelentené be védjegyül, akkor az illetőnek elsősorban azzal kellene számolnia, hogy másnak az előhasználat által biztosított jogát (1895 : XLI. t.-cz. 4. §.) nem sértheti ; másodsorban azzal, hogy védjegyeivel a mai forgalmi viszonyok közt czélt nem érne, mert a szakkörök nyilatkozata szerint minden ipartelepnek meghatározott szinű, egy vagy kétszines fonalból álló ismertetőjele van, így pedig maga a védjegytulajdonos cselekednék saját érdekei ellen, ha különböző, eddig ismeretlen védjegyekkel látná el