Szász János (szerk.): Védjegyjogi döntvénytár. A védjegyoltalomra vonatkozó törvények, rendeletek és nemzetközi szerződések, valamint a kereskedelemügyi minister és a bíróságok joggyakorlatának rendszeres gyűjteménye kapcsolatban az 1895. évtől 1910-ig belajstromozott fennálló szóvédjegyek betűsoros mutatójával. I. kötet (Budapest, 1911)

Az árú rendeltetését jelző szavak. 177 A szóbanforgó védjegynek törlését azért kellett elrendelnem, 1895: mert a »Náhr-Cognac« szavaknak a forgalomban más jelentőség nem XLI­tulajdonítható, mint az, hogy itt oly cognacról van szó, a mely a testi szervezetnek van hivatva táplálékul szolgálni. Mivel pedig így a szóbanforgó védjegy az árú rendeltetését jelzi, arra a novella 1. §-a értelmében kizárólagos használati jogot igényelni nem lehet. (1902 november 17. 855/1902. sz.) „Pflege dein Antlitz" arczdörzsölő készülékekre az árú rendel­tetését jelzi. 369. Kereskedelemügyi Minister: A budapesti 4306. számú német eredetű szóvédjegyre nézve (»Pflege dein Antlitz«) utólagosan kitűnt, hogy ez azon körülmény folytán, hogy preparált mosdóvízre, arczdörzsölőkészülékre stb. használtatik, az árúval oko­zatos összefüggésben áll s ennélfogva az 1895. évi XLI. t.-cz. 1. §-ába ütközik. Felhívom tehát a kamarát, hogy ezen védjegyet lajstromából törölje.*) (1897 július 19. 38814/1897.) „Polgársör" nem jelzi az árú rendeltelését. 370. Kereskedelemügyi Minister: A kereskedelmi és iparkamara határozatát, mely szerint a »Polgársör« árúmegjelölés­nek szóvédjegyül való belajstromozását azon alapon tagadta meg, hogy e megjelölés az árú rendeltetését jelzi s így annak kizárólagos használatára való lefoglalása az 1895. évi XLI. t.-cz. 1. §-ába ütközik, hatályon kivül helyezem s annak bejegyzését elrendelem, mert bár a szóbanforgó árúmegjelölés nem eszményi jelszó, hanem általános értelmű ugyan, de az árúval, melyre alkalmaztatni fog, semminemű okozatos összefüggésben nem áll. (1897 augusztus 11. 48532/1897.) „Poliklínika" kötszerekre az árú rendeltetését jelzi. 371. Kereskedelemügyi Minister: Kötszerek stb. megjelölésére budapesti 21179. sz. alatt belajstromozott védjegy törvényszerűségére nézve kifogás alá esik, mert a védjegy az egyszerű ovális keretben foglalt »Poliklinika« kifejezésből áll, már pedig köz­tudomású, hogy a Poliklinika gyógyhelyet vagy kórházat jelent, a hol a védj egy gyei megjelölni kivánt árúkat rendszerint fölhasználni szokták. így pedig a szóban levő védjegy olyan adatnak jelentkezik, a mely az árúnak a minőségét és rendeltetését jelzi, a mely okból erre a kifejezésre az 1895 : XLI. t.-cz. 1. §-a értelmében kizáró­lagos használati jogot engedélyezni nem lehet. (1911 márczius 20. 244/1911. sz.) 1) E védjegy 3999/Reichenberg és 19816/Wien kamarai számok alatt fce van lajstromozva. Dr. Szász János: Védjegyjog] Döntvénytár. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom