A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai, 1956. V.-1958. X. (Budapest, 1959)

házba a nagykapu alól nyíló szárnyas ajtón lehetett bejárni. Később a felperesek az épületük tűzfala mellett utcai ajtót vágattak, egy előszobaszerű helyiséget létesítettek, amelyből az udvar felé is ajtót nyitottak. A felperesi ingatlan udvari részén levő lakásban bérlők laknak. Felperes a nagykapu bejáratba nyíló szárnyas ajtót ki akarta venni, hogy azt máshol helyezze el, de ebben az alperesek őt megakadályozták. Az alperesek pedig, mivel a felperes a kerítést négy éven keresztül nem készítette el, maguk akarták azt elkészíteni, ezért épílési engedélyt kértek, amit a felperes is aláírt, egyben még az építési engedély kiadása előtt, a létesítendő kőkerítés alapját kb. a két fal találkozásának vonalában kiásatták. Ilyen előzmények után felperes az alpereseket az ajtó kivételének megakadályozásában jelentkező birtokháborítás megszüntetésére, valamint az árok betömésére kérte kötelezni. Később a keresetét felemelte arra is, hogy a közös fal és ennek folytán a telek is a nagykapu bejárat légteréig őt illeti. Alperesek pedig arra hivatkozva, hogy az előszobaszerű utcai bejárat létesítésével a felperes és lakóik is megfelelő bejárathoz jutottak, a szolgalmi jog megszüntetése és annak kimondása iránt indítottak viszontkeresetet, hogy a felperes a kapu alatti szárnyas ajtóval csak a hozzájárulásukkal rendelkezhetik. E perben hozott törvényességi határozat a következő megállapításokat tartalmazza : Az elsőfokú bíróság a két ingatlan határvonalát helyesen rögzítette. A szerződés erre vonatkozó részét nem lehet úgy értelmezni, hogy a szerződő felek akarata az volt, hogy a felperes telekrészéhez tartozzék az a telekrész is, amelyre az alperesek házának tűzfala épült. A volt közös telken emelt két épület nagysága, beosztás, külső elrendezés és szerkezet tekintetében egymástól teljesen eltér, s az utca felől két, tűzfalával összeérő önálló épület képét mutatja. A tulajdönközösség megosztása során a felek érdeke is azt kívánta, hogy a két ház egymástól elkülönüljön, s mindegyik szerződő fél kizárólagos tulajdonába kerüljön az a rész, amelyet kezdettől fogva is ténylegesen használt. Hogy ez a megosztás a felek akaratával is egyezik, mutatja az, hogy az elsőbíróságnak erre vonatkozó ítéleti döntését a felek egyike sem sérelmezte. A két ingatlan határvonalának ily értelmű megállapítása azonban még nem jelenti azt, hogy a nagykapu bejárata alól nyíló és a felperes házába vezető szárnyas ajtó felett az alperesek kizárólagosan rendelkezhetnek. Nem vitás, hogy a felperes házának saját lakrészébe, mindaddig, amíg az utcáról önálló bejáratot nem nyitott, csak ez ajtón keresztül tudott bejutni, ez tehát az ő közlekedésére szolgált. Arra szolgál ez az ajtó ma is, tehát azt a felperes lakrészéhez tartozónak kell tekinteni. Kétségtelen, hogy a szolgalmi jog alapítását követően azzal, hogy a felperes az utcáról a házába közvetlenül bevezető ajtót nyittatott, olyan 78