A törvényességi óvások gyakorlata. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvások folytán hozott határozatai, 1956. V.-1958. X. (Budapest, 1959)

kozásban szenvedő személynek a tanulása, fejlődése meg lehet nehezítve. Általában indokolt lehet tehát, hogy az ún. általános kár kérdésénél — amint erre az idézett elvi döntés indokolásának utolsó bekezdésében utal is — a bíróság mind az indokoltság, mind az összegszerűség tekintetében a legkörültekintőbben foglalkozzék avégből, hogy a károsult vagyoni kára teljes egészében megtérüljön. Tehát a bíróságoknak ítéleteikben, amennyiben ezt az összes körülmények indokolják, túl kell menniük az elvi döntés indokolásában foglalt csupán példálózó felsorolás (több végtag elvesztése, feltűnő eltorzulás) keretein és az adott esetben meg kell találniuk a helyes összhangot a társadalmi tulajdon, másfelől az egyes dolgozók érdekei között, úgy hogy az utóbbi kárára az előbbi túlzott védelemben ne részesüljön. Ezeknek az irányelveknek az adott esetre való alkalmazása mellett sem lehet azonban alaposan szó arról, hogy a másodfokú bíróság támadott ítélete ellentétben áll a kialakult, illetve a helyes szemlélet mellett kialakítandó ítélkezési gyakorlattal. Egy szem elvesztése ugyanis magában véve — egyes különleges foglalkozásoktól, élethivatásoktól eltekintve — rendszerint nem akadálya sem a tanulásnak és kiképzésnek, sem a fejlődésnek, amint ezt számos gyakorlati példa a tapasztalat szerint mutatja. Arra pedig nincs adat a perben, hogy a felperes olyan különleges életpályára készült vagy érzett és mutatott készséget, hajlandóságot, amely foglalkozásnál, élethivatásnál mindkét szem ép és éles voltára nélkülözhetetlen szükség van. A felperes tizenegy pontban részletesen felsorolta azokat a hátrányokat, amelyek őt fél szemének elvesztése folytán érték és érik, de ezek között ilyen körülmény nem szerepel ; a perben egyébként sincs semmi erre utaló adat. így tehát a felperes részére jobb szemének elvesztése címén általános kár megítélésének nem lehetett helye. (1956. IX. 19. — P. törv. 22.480/1956) Veszélyes üzemi jelleg. 95. Az alperes az istállója kidűlt falának építését végeztette. A falazáshoz földeshomokot használtak, amit az alperes telkén, az építkezés helyétől néhány méter távolságban, mintegy 1,5 — 2 méter magas homokpart (fal) tövében ástak ki. A baleset napján a homokásást az előző nap kezdett helyen folytatták. Ásás közben a part alá haladtak és amikor a gödör egy méternyi mély lehetett, a homokpart a gödörben álló felperesre omlott, aki ennek következtében baloldali combtörést szenvedett. Ebből kifolyólag követelt a felperes gyógykezelési költség és keresetveszteség fejében kártérítést az alperestől. Az elsőfokú bíróság a homokos földnek az említett módon való kitermelését veszélyes üzemnek tekintette és az alperest a tárgyi felelősség szabályai alapján kártérítésre kötelezte. Ezt az 105