Magyar döntvénytár, 9. kötet (1906)
Kereskedelmi társaságok általában. 61 — 62. §. 89 hatásához szükségesek, fenforognak, különösen pedig az ily kikötések által a magánjogi társaság kereskedelmi társasággá nem lesz. Minthogy azonban a kereskedelmi biróságok a feltételeknek (felosztás) fenforgása mellett is csak a kereskedelmi társaságok felszámolását mondhatják ki, az a társulás pedig, a mely peres felek között az A) alatti szerződés szerint keletkezett, az elsőbiróságnak helyes indokai szerint nem kereskedelmi társaság ; az elsőbiróság a keresetet az A) alatti 11. pontjában foglalt kikötés és annak daczára, hogy a felszámolás kimondásába az elsőrendű alperes is beleegyezett, helyesen utasíttatott el, mert ugy a felszámolók kirendelésének, mint a felszámolási eljárásban felmerülhető vitás kérdések bírói eldöntésének is csak kereskedelmi társaságok felszámolásánál van helye s a kereskedelmi eljárás szerint mindezek a kérdések a kereskedelmi birósághoz, mint ügybirósághoz vannak eldöntés végett utalva. Curia : A másodbiróság Ítélete helybenhagyatik a benne felhozott és elfogadott indokokból és azért, mert a kereskedelmi törvény csak azokra a jogviszonyokra nyervén alkalmazást, melyek a kereskedelmi jog körébe tartoznak, a tisztán közös gazdálkodás czéljából alakult egyesülésnél pedig a szerződő felek között ily jogviszonyok nem keletkezvén, az ily egyesületi tagok egymás közötti ügyeinek befejezésére és lebonyolítására a kereskedelmi törvény által a kereskedelmi társaságokra vonatkozóan meghatározott rendelkezések alkalmazást1 nem nyerhetnek. (1901 május 8. 421/1901. sz.) 62. §. A közös haszon vagy veszteségre, egy vagy több kerekedeimi ügylet tekintetében keletkező (alkalmi) egyesülések, a jelen törvénynek a kereskedelmi társaságokról szóló határozatai alá nem esnek. Az ily egyesüléseknél, a mennyiben a felek szerződésileg máskép nem intézkedtek, a résztvevők egyenlő mértékben járulnak a közös vállalathoz ; a nyereséges veszteségben más megállapodás hiányában fejenkint osztozkodnak. Azon ügyletekből, melyeket a résztvevők egyike harmadik személylyel köt. ennek irányában kötelezve és jogosítva ő lesz. Ha azonban a résztvevő a többiek nevében és megbízásából jár el, vagy ha a résztvevők közösen vagy közös meghatalmazott által szerződnek, a szerződő harmadik irányában egyetemlegesen jogositvák és kötelezvék. A közös üzlet befejezése után a résztvevők közül az, ki az üzletet vezette a többieknek számadással tartozik. Egyúttal ő köteles a felszámolást teljesíteni. 442. Téves a felebbezési bíróságnak az a jogi álláspontja is, hogy alperesek az illető vasútépítési munkálatok elvállalásánál alkalmi egyesületet alkottak; mert a vasútépítés elvállalása a kereskedelmi törvény 258. és 259. §-ban felsorolt ténykedések egyikét sem foglalja magában, és igy nem kereskedelmi ügylet; már pedig a kereskedelmi törvény 62. §-a szerint alkalmi egyesület csak kereskedelmi ügylet tekintetében keletkezhetik. (Curia 1900 szeptember 4. G. 264. sz.) I 443. A tisztán közös gazdálkodás czéljából alakult egyesület nem tekinthető a kereskedelmi törvény tekintete alá eső alkalmi egyesülésnek. (Curia 1901 május 8. 421/1900. sz.)