Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)

660 Az örökös hitelezőjének jogállása. 101383/1895. sz. a., vele szemben jogerőre emelkedett ítéletében elismert örökösét és hagyatékának átvevőjét további 414 frt 44 kr. stb. kifizetésére kötelezni, ezt meghaladó követelésével azonban elutasítani kellett,, mert a fent előadottak szerint a megitélt összegnél több a hagyatéki vagyonból követelésére nem jut. (1897 október 20. 755/v.) b) Kassai tábla: A válaszirathoz D) alatt csatolt s valódisága tekintetében nem kifogásolt osztályos egyezségnek 4. pontja szerint az A)' alatti végrendeleten alapuló kereseti életjáradék nem kizárólag a végrendelkező néhai D. Tivadar hagyatékából, hanem egyszersmind D. Antal és D. Vilmos vagyonából az utóbb nevezettek által felperes részére kifizetendőnek köteleztetvén, ehhez képest jelen perben ügydöntő körülmény csak az, hogy alperesek a felperes irányában a saját vagyonából is közvetlen fizetési kötelezettséget vállalt D. Antal után jutottak-e olyan örökség birtokába, a melynek tiszta értéke a felperes követelését meghaladja. A néhai D. Antal hagyatékára vonatkozó s a jelen perhez csatolt iratoknál fekvő hagyatéki leltár szerint 1166 írtra értékelt oly ingó és ingatlan vagyon maradt, mint D. Antal hagyatéka, mely a rozsnyói járásbíróságnak fent hivatkozott 220/1888. sz. végzése szerint kizárólag elsőrendű alperes, mint D. Antal egyik örököse részére adatott át s általa saját beismerése szerint birtokoltatik is. Elsőrendű alperes azzal védekezik ugyan, hogy a részére átadott hagyatéki vagyonnak a hagyatéki leltárban kitüntetett értékét az ugyanabba felvett hagyatéki adósságok, a már hivatkozott járásbirósági 220/1888. sz. végzés szerint is tetemesen felülmúlják s ő azokat a hagyatéki terheket a hagyatéki tárgyalás során tett nyilatkozata szerint magára vállalta, de mivel azok között a felperes követelése elő nem fordul, ezt fizetni, mint örökös, nem is tartozik. Elsőrendű alperesnek ez a védekezése azonban nem jöhet figyelembe,, mert oly esetben, ha a hagyatékot annak becsértékét meghaladó adósságok terhelik, az örökösök a hagyatékra nézve csődöt tartoznak bejelenteni, ha ezt azonban nem teszik, hanem a hagyatéki vagyonnak tényleges birtokába helyezkednek, akkor már nem függhet pusztán az ő tetszésüktől az, hogy az örökhagyónak némely hitelezőit a birtokba vett hagyatéki vagyon értékéből kielégítsék s ekként az örökhagyónak más hitelezőit megrövidítsék. A mennyiben pedig elsőrendű alperes a néhai D. Antalnak egész hagyatékát kizárólag a maga részére adatta ki és azt tényleg birtokba is vette, ennélfogva az örökhagyónak beigazolt, de még ki nem elégített tartozásaiért az öröklött, illetve átvett vagyon értéke erejéig felelős, a fenforgó esetben annyival inkább, mert elsőrendű alperesa hagyatéki leltárba az ő bemondása szerint felvétetett hagyatéki tartozások valódiságát és fennállását felperes idevonatkozó tagadásával szemben bizonyitani meg sem kisérlette, azt pedig, hogy a birtokába jutott örökségből az örökhagyó állítólagos tartozásai fejében bárkinek és bármit fizetett volna, a perben nem is állította. (1894 április 3. 5802. 1893. sz.) — Curia: Elsőrendű alperest marasztaló részében a másodbiróság Ítélete általában véve indokolásánál fogva és még azért hagyatott helyben, mert elsőrendű alperes felperes követelésének fennállásáról a B) alatti ítélettel ellátott perből nyilván tudomással birván, alperes az atyai hagyaték átvételénél és bírói elintéztetésénél felperes követelését figyelembe tartozott volna venni; és mert alperes a hagyatékot felperes-