Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)

456 A végrendelet értelmezése. lett hagyományozva, minthogy pedig E. Istvánnénak a neve nem U. Mária, hanem U. Terézia és felperes időközileg elhalt nejének a neve volt U. Mária, e szerint a végrendeletben mind alperes, mind pedig felperes néhai neje megnevezve van és pedig előbbi férje nevéről, utóbbi születésnevéről, annálfogva tekintetbe véve, hogy az örökhagyóhoz mindketten rokonsági viszonyban állottak, határozottan meg nem állapitható, hogy a végrendelet jelzett kitétele szerint az örökhagyó által csak egy személy szándékoltatott neveztetni, illetőleg, hogy az örökhagyó csakis alperes gyermekeinek kivánta az egész 800 frtot hagyományozni, annyival inkább, miután a felperes által felhozott s valódiság tekintetében nem kifogásolt levelekből világosan az tűnik ki, hogy nevezett örökhagyó minden rokonai iránt jóindulattal volt és hagyatékából mindannyit részeltetni kivánta ; továbbá pedig, minthogy nincs kizárva, hogy a kérdéses végrendelet szerkesztésénél a hagyományosok megnevezésére nézve tévedés nem csúszott volna be ; ennélfogva mind E. Istvánné, mind U. Mária gyermekei a kérdéses 800 frtra egyenlőeg hagyományosoknak kimondandók voltak. — Curia helybenhagyja, mert azon igazolt ténynyel szemben, hogy néhai U. György végrendeletében férje vezetéknevével E. Istvánnénak jelzett elsőrendű alperesnő született U. Terézia és nem Mária volt, hogy a felhívott végrendeletében családi neve után U. Máriának nevezett egyén, a felperesnek volt neje valóban létezett, hogy ekként a végrendeletben két külön álló személy van megnevezve, helyesnek és indokoltnak tekintendő azon feltevés és az erre állapított birói következtetés, hogy a fentebb nevezett örökhagyó néhai U. György, a per tárgyává tett hagyományban a vele ugyanazon rokonsági összeköttetésben álló peres feleknek férjhez nem ment vagy meg nem nősült gyermekeit kedvezményezni és részesíteni akarta, miután azon körülmény, hogy a több személy jelzéséhez megkívántató »és« kapocsszócska kihagyatott és azon kifejezés »gyermekeinek« egy személyre mutat, a két különböző, külön álló és létező vagy létezett személy nevének felvétele által adott és ebből következtetni kellett fentebbi értelmezést, mely a kérdéses végrendeletnek, a peres hagyományra vonatkozó intézkedésben foglalt azon kifejezés által »együttesen« támogattatik, nem gyengíti el nem enyészti. (1884 október 14. 2265. sz.) Jegyzet: A Curia 1899 május 24-én 2262. sz. a. kelt ítélete értelmében nem lényeges, hogy szóbeli végrendeletnél a végrendelkező határozottan megnevezze az örököst, szóval vagy jellel is megjelölheti örökösét. E határozat vonatkozó része: Lényegesnek nem tekinthető, hogy a tanuk vallomása eltérő a tekintetben, hogy az örökhagyó név szerint megnevezte-e a felperest, mint azt a személyt, a kinek javára a házat hagyja, mert mind az öt tanú vallja, hogy az örökhagyó azt a kifejezést használta: »gondviselőmnek«, az iránt pedig kétség nincs, hogy gondját felperes viselte, ezenfelül a kijelentés alkalmával az örökhagyó H. J. tanú szerint, karjaival a felperesre mutatott, a többi tanú szerint pedig kezét ennek vállára tette. 277. Az ingatlanoknak téves vagy hiányos megjelölése nem teszi hatálytalanná a végrendeletet, ha az azonosság máskülönben megállapítható. a) Szegedi tábla : A végrendeletből határozottan az tűnik ki, hogy az örökhagyó a felperes haszonélvezetére nyolcz kötél földet kívánt adatni, e rendelkezéssel szemben tehát az a körülmény, hogy a haszonélvezetül hagyott földek egyikét az örökhagyó-olyan dűlőben fekvőnek jelezte, a melyben neki ingatlana nem is volt, nem foszthatja meg a felperest attól