Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)
452 A végrendelet értelmezése. 8. pontja nyerjen alvalmazást, azt kell vala bizonyítania, hogy elsőrendű alperesnek ugy az 1881., mint 1883. évben is oly minőségű és menynyiségü adósságai állottak fenn az örökhagyó irányában, melyek miatt, a végrendelet 7. pontja értelmében, ő az örökségből kizárandó ; e tekintetben azonban felperes a per során elfogadható bizonyítékot nem szolgáltatott ; ugyanis maga sem állitja, hogy elsőrendű alperesnek az örökhagyónál oly adóslevele létezett volna, mely a végrendelet 7. pontja értelmében csak beszámítható is lenne, annak pedig, hogy elsőrendű alperesférjének az örökhagyónál állítólag valamely adóslevele létezett, alperesöröklési jogára mi befolyása sem lehet; mert kétség esetében általános jogszabály, hogy a végrendelkezés a részesített javára értelmezendő, az örökhagyó feltételezhető akaratának tehát e szempontból is a másodbíróság értelmezése inkább megfelel. (1890 február ló. 9221/1889. sz.) 268. Az örökhagyó intézkedése akképen magyarázandó, hogy az, örökös rendelkezési joga mentül kevésbbé korlátoztassék. (Curia : 3731. 1889. sz.) Kétségtelen ugyan, hogy az 1855 október 15-én elhalt örökhagyó E. Benedek 1855 márczius 16-án alkotott végrendeletben ésugyanazon évi szeptember 7-én alkotott pótvégrendeletben, miként ezt a végrendelet 4. pontja elején kifejezetten is nyilvánította, összesjavaiban az örökséget akképen kívánta szabályozni, hogy abban elsősorban a fiág s Viktor leányai, a jelenlegi felperesek, csak a fiág kihalta esetére örököljenek ; ezen végintézeti intézkedés azonban, mivel az ősiségi nyiltparancs 5. §-ában foglalt rendelkezések be nem tartattak, csak annyiban érvényes, a mennyiben a végrendelet alkotásakor a hatályban levőáltalános polgári törvénykönyv II. r. 20. fejezetében foglalt elvekkel összeegyeztethető. A fentebbiekből kifolyólag eldöntés tárgyát csak az képezheti, hogy a végrendelet 4. pontjában a felsorolt intézkedés közönséges avagy hitbizományi helyettesítésnek minősíthető-e ? Tekintve már most, hogy a hitbizományi helyettesítés, az osztrák polgári törvénykönyv 608. §-a szerint, akkor áll be, ha az örökhagyó örökösét arra kötelezi, hogy az örökséget halála után vagy más meghatározott esetekben egy harmadiknak engedje át, a végrendelet 4. pontja azonban ily meghagyást alperes irányában nem tartalmaz, az abban foglalt helyettesítés tehát, tekintettel arra is, hogy a végrendelet 9. pontjában E. Sándor utóörökösödését csak az esetben rendeli beállandónak, ha az alperes az örökhagyó előtt elhalálozna s ennélfogva az örökségét át nem vehetné, kétséget kizáró módon hitbizományi helyettesítésnek nem minősíthető, ez esetben pedig a hivatolt polgári törvénykönyv 614. §-a nyervén alkalmazást, az örökhagyó intézkedése akképen magyarázandó, hogy az örökös szabadsága mentül kevésbbé korlátoztassék. Ezekből kifolyólag a végrendelet 4. pontjában foglalt helyettesítést közönséges helyettesítésnek megállapítani s mivel ennek hatálya a Ptk. 615. §-a értelmében az örökség alperes általi átvétele folytán megszűnt, felpereseket a hitbizományi helyettesítésre alapított keresetükkel, az elsőbirósági Ítélet helybenhagyása mellett, elutasítani kellett. (Curia : 1888 január 11. 5235/1887. sz.)