Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)

Özvegyi jog. .mekrész jövedelme, vagyis évenkénti kamata 31 forint 59 krajezárral a felperest illetné, de mert a három örökösből csak kettőt fogott perbe, .az imént jelzett évenkénti kamatból a két alperest csak 2/3-rész, vagyis 21 forint 6 krajczár terheli. (Curia : 1876 január 25. 287. sz.) 228. Az özvegyi tartás dija a gazdasági év végével utólag fizetendő. Temesvári tábla : Nem vitás, hogy a felperes az örökhagyónak haláláig annak törvényes neje volt, hogy tehát közöttük a házasságkötéssel létesült az az életközösség fennállott, a melynélfogva őt törvényeink szerint megilleti az a jog, hogy addig, mig özvegysége tart, férje javait haszonélvezhesse, illetve azok jövedelméből eltartást nyerjen, a minélfogva, minthogy magában véve az a körülmény, hogy a házastársak a férj elhalálozása időpontjában együtt nem éltek, az özvegyen maradt felperest a törvény által biztosított özvegyi jogától meg nem fosztja, és minthogy ennélfogva az özvegyi jog megtagadására ok fenn nem forog, az özvegyi jog ellen emelt kifogás mellőzésével,' felperesnek özvegyi joga .a hagyatékot terhelőleg megállapítandó volt. Tekintve azonban, hogy az Özvegyi jog a férj egész hagyatékára csak abban -az esetben terjed ki, ha a férj után leszármazó törvényes örökös nem maradt, mivel az I. T. Sz. 16. §-a szerint az özvegyi jog megszorítását a leszármazó egyenes örökös követelheti; de tekintve "különösen, hogy az 1840 : VIII. t.-cz. 18. §-a szerint a volt jobbágyaknál, ha az örökhagyó után előbbi házasságából származó gyermekek maradtak, az özvegyet özvegyi tartás fejében csak égy gyermekrésznek haszonélvezete illeti meg oly módon, hogy ezen egy gyermekrész a hagyatékból tartására kiszakittatván, annak egyedül évenkinti jövedelmét húzhassa, a. felperesnek özvegyi tartását az itélet rendelkező részében megállapított összegben meg kellett Ítélni és a felperest az ezt meghaladó összegre támasztott igényével el kellett utasitani; mert "az özvegy arra, hogy a lakást és eltartást az örökhagyó örököseitől természetben és közös háztartásban vegye igénybe, nem kötelezhető, az a körülmény pedig, hogy az ingatlanok egy részének haszonélvezetét csak közös gazdálkodás mellett gyakorolhatja, a felek közt folytonos súrlódásra és viszálykodásra szolgáltatna okot, és mert különben is az özvegyi járadéknak készpénzben való megállapítását a felperes és az alperesek közös megegyezéssel kérték; mert továbbá a felperes maga az egész hagyatéki vagyon évi jövedelmét 80 koronára értékesítvén, az elvont haszon fejében ezt az összeget követelvén, a keresetbe vett ezen jövedelemnek fele volt részére a fentebbiek szerint megállapítható, mivel a foganatosított szakértői becsű által megállapittatott, hogy ez az összeg az egész hagyatéknak 105 koronára becsült évi jövedelméből fedezetet nyer. Az alperesek az évi háztartásdij utólagos fizetését ajánlván, a felperes ezt az ajánlatot hallgatólag elfogadta, de az 1840 : VIII. t.-cz. 18. §-a szerint is az özvegyet az ingatlan hagyaték jövedelme illetvén meg, ezen jövedelem a gazdasági év lejárta után válik értékesithetővé, a minélfogva az alpereseket, mint a hagyatéki vagyon törvényes és végrendeleti örököseit, az évi özvegyi tartásdíj ekkor való fizetésére kellett kötelezni, a gazdasági év pedig, a naptár szerint, a fennálló gyakorlat alapján minden év november 1-én jár le. (3163/1902. sz. — Curia helybenhagyja. 5298/1903. sz.)