Magyar döntvénytár, 7. kötet (1905)

390 Özvegyi jog. d) Szegedi tábla : Az özvegyi jog a családi viszonyban találja alapját és a házasfelek együttélésének, illetve a nőnek a házi viszonyból folyó kötelmei teljesítésének a folyománya. Abban az esetben tehát, ha a nő, férjének hibáján kivül férjével a házasságot nem folytatja, sőt mennyiben az őt kötelező hűséget is megszegi, és másrészt nem igazoltatik, hogy a férj a vele szemben elkövetett hűtlenséget nejének megbocsátotta és vele a házasságot folytatta, a nő elveszti az özvegyi joghoz való igényét, mert a házasságból folyó kötelmeit nem teljesítvén, a megfelelő jogokra nem tarthat igényt halála után. Minthogy' pedig a tanuk vallomásával és a csatolt lelkészi bizonylatokkal bizonyitva van, hogy az örökhagyó férj szelid természetű ember lévén, a különélésre okot nem szolgáltatott, sőt az őt ok nélkül elhagyott nejét ismételten kérte a visszatérésre, mit ez mindannyiszor makacsul megtagadott, s minthogy a felperes vadházasságban is élt, és igy minthogy ezek szerint a férje iránt tartozó hűséget is megszegte, kellett az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatni és felperest keresetével elutasítani. (Curia: Helybenhagyja. 1893 szeptember 3. 6889/1892.) e) Temesvári tábla: Felperes beismerte, hogy volt férjét néhai D. Ferenczet már 11 havi együttélés után, még az 1878. évben elhagyta és férjével ennek az 1893. évben bekövetkezett haláláig az életközösséget vissza nem állította. A felperes és az örökhagyó közt fennállott házasság felbontása iránt folyamatba tett és jelen perhez csatolt iratokból az tűnik ki, hogy felperes 1882 november 6-án a zombori törvényszékhez 6378. sz. a. beadott keresettel a házasságnak kölcsönös engesztelhetetlen gyűlölet alapján való felbontását kérte és abban a perben kijelentette azt is, hogy a házasfeleknek vagyoni viszonyai rendezve vannak. A zombori törvényszék 1885. évi 4207. sz. a. kelt Ítéletével a házasságot a kereseti alapon fel is bontotta. Ez ellen az Ítélet ellen felperes nemcsak jogorvoslattal nem élt, hanem az az ítéletet hivatalból felülvizsgálat folytán feloldó másodbirósági végzés ellen az engesztelhetetlen gyűlöletet továbbra is, vitatva, felebbezett azzal a kérelemmel, hogy az elsőbiróságnak ítélete hagyassék helyben. Habár ez a felebbezés sikerre nem vezetett és a válóper D. Ferencz közbejött halála folytán befejezhető nem volt, a válópernek iratai nem hagynak fenn kétséget az iránt, hogy felperes a házasság felbontásának szorgalmazásával, a házasságból kifolyóan semminemű vagyoni igényt nem kívánt férje ellen érvényesíteni és fenn nem tartott. Jelen perben kihallgatott tanuk Vallomásaival bebizonyíttatott az, hogy felperes önként hagyta el férjét a nélkül, hogy az utóbbi, az elhagyásra okot szolgáltatott volna és hogy felperest az elhagyott férje visszatérésre többször fel is kérte. Beismerte felperes továbbá azt, hogy az 1878. évben történt tényleges elválás óta férjének 1893. évben beállott haláláig a házassági együttélés visszaállítása iránt semminemű lépést nem tett és ebben őt az a körülmény, hogy az örökhagyó elsőrendű alperessel, a per adatai szerint, 1891 június 1-től közös háztartásban és életközösségben volt, nem gátolhatta. Minthogy pedig a törvényes házassági viszonyból eredő jogok és igy az özvegyi jog is a házastársak életközösségében találja alapját és a mennyiben a nő, férjének hibáján kivül, a házasságot nem folytatja és ekként házastársi kötelességének nem felel meg, a házassági viszonyból származó jogokra, tehát férjének elhalálozásával az özvegyi