Magyar döntvénytár, 4. kötet (1905)
A polgári törvénykezési rendtartás. 10. §. 103 292. Az a körülmény, hogy a kereset megindítása előtt már bűnvádi eljárás lett valamelyik fél ellen a kereset tárgyával összefüggésben levő tény miatt folyamatba téve, a polgári per felfüggesztésére indokul nem szolgálhat ; hacsak a ptr. 10. §-ának esete fenn nem forog. (Semmitőszék 5154/1871. sz. a.) 293. A megindított polgári eljárás beszüntetésére s az ügyiratoknak előzetes bűnvádi eljárás végett a bünfenyitő törvényszékhez leendő áttételére vonatkozó érvek a felek által a perbeszédekben, illetőleg a periratokban lévén előadandók, a per folyama alatt nem ez uton, hanem külön beadványban felhozott ilynemű előadások és kérelmek figyelembe nem vehetők; ellenkező eljárás semmis. (Semmitőszék 401 1872. sz.-a.) 294. Ha polgári perben felmutatott s hatósági közeg által kiállított okmány hamisságára nézve alapos gyanuokok merülnek fel, a polgári bíróság tartozik, a polgári per befejezése után, a hamis bizonyítvány kiállítása folytán felmerült bűntényt, a peres iratok áttétele mellett, az illetékes fenyítő bíróságnak hivatalból feljelenteni. x) (Curia 1873 február 25-én 1579. sz. a.) 295. Ha a perben döntő tanúvallomások a felek által hamisaknak állíttatnak s e végből a fél fenyítő vizsgálat elrendelését kéri, s ez iránti kérelmét a fenyítő törvényszéknél beadja : a fenyítő törvényszéknél beadott panasz elintézése előtt a megtámadott tanúvallomásokra Ítélet alapitható nem lévén, a polgári per a fenyítő eljárás befejeztéig függőben tartandó. (Curia 1878 július 4-én 6283. sz. a.) 296. Oly kérelem, hogy a polgári perbeli követelés bizonyítása végett alperes ellen folyó büntető perbeli irományok beszereztessenek és a polgári perhez csatoltassanak, mint törvényen nem alapuló, .figyelembe nem vehető. (Curia 1878 deczember 27-én 4272. sz. a.) 297. Alperes azon kifogása, hogy a kereseti váltót nem mint elfogadó, hanem mint kibocsátó irta alá, nem képezi büntetendő cselekmény oly jelenségét, melynek előzetes elitélése nélkül határozatot hozni nem lehetne : ennélfogva ily kifogás folytán a polgári bíróság határozat hozatalában akadályozva nem lévén, a prts. 10. §-a alkalmazásának esete fenn nem forog. (Curia 1881 február 8-án 2. sz. a.) 298. A váltóóvás mint közokirat ellenében a tartalom hamisságának bizonyítása az 1868 : LIV. t.-cz. 165. §-a szerint megengedve lévén, J) Csak akkor nyer alkalmazást, ha a büntetendő cselekmény hivatalból üldözendő.