Magyar döntvénytár, 2. kötet (1904)
112 Az idegen váltóról. A biztosíték a 28. §. 2. és 3. pontja esetében, valamint akkor is visszaadandó, ha a váltó a netaláni szükségbeli utalványozott által utólagosan elfogadtatott. Az előzők az általuk adott biztosítékot azon esetben is visszakövetelhetik, ha az elfogadó utólag teljes biztosítást nyújt. A váltó puszta birtoka oly meghatalmazásnak tekintendő, melynek alapján az 1. és 2-ik pont alatti esetekben az elfogadótól biztosítást követelni s annak megtagadása esetében óvással élni lehet. 311. A váltótörvény 29. §-a 2. pontjában emiitett tartozás alatt csakis kielégítési végrehajtás elrendelésére alkalmas határozattal, illetve okirattal igazolt tartozás, az elfogadó ellen siker nélkül megkisérlett végrehajtás alatt pedig csak kielégítési végrehajtás értendő. A m. kir. Curia: Habár a váltótörvény meghozatala idején érvényben volt végrehajtási törvény, jelesül a váltóvégrehajtások tárgyában 1869 április 8-án kibocsátott igazságügyminiszteri rendelet 1. §-a a váltóvégrehajtás egyik neméül a biztositási végrehajtást is ismerte, mégis mindkét alsóbiróság helyesen mondotta ki, hogy jelen esetben az elfogadó ellen vezetett végrehajtások siker nélkül megkisérletteknek nem tekinthetők, mert biztonság hiánya miatti visszkereset esetében még le nem járt tartozás biztosításáról van szó, a váltótörvénynek erre vonatkozó, a köztörvényi követeléseknél helyt nem fogható szigorúbb rendelkezései tehát szorosan magyarázandók, a miből következik, hogy a váltótörvény 29. §-a 2. pontjában emiitett pénzbeli tartozás alatt csakis kielégitési végrehajtás elrendelésére alkalmas határozattal, illetve okirattal igazolt tartozás, az elfogadó ellen siker nélkül megkisérlett végrehajtás alatt pedig csak kielégitési végrehajtás értendő. (1900jan. 9-én 1243/1899. sz.a. és 925/1901 deczember 4-én.) 312. Tulajdoni igény bejelentése a végrehajtás tárgyául szolgáló ingókra, melyeknek értéke különben fedezi a végrehajtási összeget, a végrehajtás sikertelenségét meg nem állapitja, s igy ez alapon biztonság hiánya miatt visszkeresetnek nincs helye. (Curia 1883 április 18-án 204/1883. sz. a.) 313. Kezes ellen biztositási visszkeresetnek nincs helye, mert a váltótörvény 25. és 29. § ai szerint ily kereset csak az előzök ellen inditható, a milyennek a kezes nem tekinthető. (Curia 472/1890. sz. a.) 314. Biztonság hiánya miatti visszkereset megállapításához szükséges óvást az elfogadó csődbejutása esetében ép ugy lehet joghatályosan az elfogadó, mint a csődtömeggondnok ellen felvenni. A m. kir. Curia: Az a kifogás, hogy alperes felperesnek már az által, hogy felperes részére a kereseti váltót az abban kitett s valtóelfogadó tartozását képező összeg erejéig mint kibocsátó aláirta, biztositást nyújtott, melynek értékét felperes csak lejárat után köve-