Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)
26 A Curiának 1881 : LIX. t.-cz. 4. §-a alapján hozott teljes ülési határozatai. hogy a végrehajtás foganatosításával megbízott bírósági végrehajtó vagy más, a végre kiküldött közeg kezeihez teljesített fizetés csak azon esetekben tekintendő a végrehajtó közeg által hivatalánál (megbízatásánál) fogva átvettnek, ha az átvétel foglalás, árverés, vagy ezzel egy tekintet alá eső tőzsdei eladás (121. §.) foganatosítása közben, vagy ezen cselekmények bármelyikének elhárítása végett azon alkalommal történt, midőn a foglalás, árverés, vagy az árverés mellőzésével értékesítendő hitelpapírok eladása (121. §.) foganatosítandó lett volna, és a teljesített fizetés az illető eljárási jegyzőkönyvben kitüntettetett, vagy ha végre az átvett összeg bánatpénzt, vagy az eladott dolgok olyan vételárát képezi, mely a törvény (például 108. §.), illetőleg az árverési feltételek értelmében a végrehajtó közegnek volt fizetendő. Ezen eseteken kivül, következőleg a jelen határozatra alkalmat szolgáltatott kérdésben megjelölt esethez hasonló esetben is, a végrehajtó közeg fizetések elfogadására jogosítva nincs, következőleg a kezeihez teljesített ilyen fizetések nem tékinthetők általa hivatalánál vagy megbízatásánál fogva átvetteknek. Kelt Budapesten, a kir. Curia polgári és büntető tanácsainak 1885. évi január hó 8-án tartott teljes üléséből. Hitelesittetett a polgári és büntető tanácsoknak ugyanazon évi január hó 30-án tartott teljes ülésében. 22. szám. Élhet-e az ügyvédi kamarának perben nem álló ügyésze felebbezéssel az 1874 : XXXIV. t.-cz. 106. §a első bekezdésének intézkedésébe ütköző határozatok ellen? (1166/1884. b. és 2721/1884. polg, számokhoz.) Határozat. Tekintve, hogy az 1874: XXXIV. t.-cz. 106. §-a szerint azon pénzbírságok, melyek ugyanazon törvény alapján az ügyvéd vagy a fél ellen Ítéltetnek meg, azon jótékony czélra fordítandók, melyet azon ügyvédi kamara határoz meg, melynek az illető ügyvéd a marasztaló határozat hozatala napján tagja volt; tekintve, hogy ehhez képest az ügyvédi kamaráknak feltétlen jogában áll a fölött őrködni, hogy az emiitett pénzbirságok rendeltetésüktől el ne vonassanak; s az imént idézett törvény rendelkezésével ellenkező más czélra ne fordíttassanak ; és miután ezekből folyólag az illető ügyvédi kamara oly konkrét esetben, midőn az 1874: XXXIV. t.-cz. alapján megitélt pénzbirságnak hováforditása képezi a kérdés tárgyát, érdektelen félnek többé nem tekinthető : mindezeknél fogva a kir. Curia polgári és büntető tanácsainak teljes ülése, vonatkozólag az 1166/1884. b. és 2721/1884. p. számok alatt felmerült esetekre, kimondja :