Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)

132 A Curiának az 1880 : XXV. t.-cz. 13. §-a döntvényei polgári ügyekben. A biztosítási végrehajtásnak czélja ugyanis az, hogy a vitás készpénzbeli követelés az adós vagyonára szerzendő feltételes és végrehajtható birói határozattal vagy egyezséggel igazolandó zálogjog által biztosittassék; ez a czél pedig ingatlanoknál és azok haszonélvezeténél a zálogjog előjegyzésével rendszerint eléretik, minthogy a zálogjog kiterjed az ingatlannak az állagtól még el nem választott gyümölcsére, illetve jövedelmére s ekként annak haszonélvezetére is. A kielégitési végrehajtásnak czélja ellenben a követelés behajtása lévén, ennek a czélnak elérése végett szükséges, hogy az ingatlannak haszonélvezete a tulajdonosnak, illetve a mennyiben a haszonélvezet a tulajdonostól különböző személyt illet, ennek a rendelkezése alól elvonassék, s oly módon kezeltessék, hogy a befolyandó jövedelem a követelés kielégítésére legyen forditható. De hogy a törvény a kielégitési eljárás körébe tartozó ezt a jogot nem szándékozott megadni annak, a ki biztosítás czéljából csak zálogjogi előjegyzést nyert, az 1881. évi LX. t.-cz. 213. §-ának rendelkezéséből is következik, a mely szerint a haszonélvezetre vezetett végrehajtás esetében csak annak a jelzálogos hitelezőnek engedtetik meg, hogy a függő termésből befolyt összegnek, vagy a bérnek, illetve haszonbérnek birói letétbe helyezését kérelmezhesse, kinek a függő termés beszedése vagy a bérösszeg esedékessége előtt magára az ingatlanra végrehajtási, tehát nem biztosítási joga van telekköny vileg bejegyezve. Ugyanezt a felfogást támogatja az 1881 : LX. t.-cz. 231. § a is, mely a biztosítás abbanhagyásának esetében kifejezetten csak azt a rendelkezést tartalmazza, hogy az ingóságokra foganatosított biztosítási végrehajtás feloldása és az ingatlanra előjegyzett zálogjog törlése hivatalból elrendeltessék. Tehát abból is, hogy ily esetben a törvény a haszonélvezetnek zár alól feloldása iránt nem intézkedik, következtethető, hogy a biztositásnak oly módját, hogy a haszonélvezet zár alá vétessék, megengedni nem czélozta. A törvény szövege s az arra vonatkozó törvényhozási tárgyalások adatai is ellene mondanak annak a felfogásnak, hogy az 1881. évi LX. t.-cz. 208. és 211. § aiban szabályozott eljárás a biztosítási végrehajtásra joghasonlatosság utján kiterjesztessék. A végrehajtási eljárásról szóló törvényjavaslat 735. §. c) pontjában ugyanis a jelzálogos hitelezőnek megengedtetni czéloztatott, hogy a jelzálogul szolgáló ingatlant bizonyos feltételek fenforgása esetében, a követelés fizetési határidejének lejárta előtt is zár alá vétethesse s ezzel kapcsolatban az a rendelkezés terveztetett, hogy az ekként zár alá vett ingatlan jövedelméből csupán a zárgondnok dija és költsége fizettessék, a jövedelem többi része pedig a tulajdonost illesse. A képviselőház igazságügyi bizottsága azonban a javaslatot ily megszorítással sem fogadta el, hanem a zárlat alkalmazását attól tette függővé, hogy a bekebelezett követeléssel biró jelzálogos hitelező egyéb meghatározott feltételek mellett azt is igazolja, hogy lejárt követelése iránt a keresetet megindította, de még ily esetben is mellőzte a javaslatnak azt a részét, hogy a zárgondnoki dij és költség a jövedelemből fedeztessék s a jövedelmet minden levonás nélkül a tulajdonos rendelkezése alatt hagyta, kifejezvén jelentésé-