Magyar döntvénytár, 1. kötet (1904)

100 A Curián'ak 1881 : LIX. t.-cz. 4. §-a alapján hozott teljes ülési határozatai. Nehogy ezen döntvény téves értelmezése folytán elharapózott visszaélések és szabálytalanságok, melyeknek orvoslása számos esetben alig leküzdhető akadályokba ütközik, tovább terjedjenek, a kir. Curia, felmerült ellentétes határozatok alapján is, szükségesnek látta az idézett számú döntvény ujabb vizsgálat alá vételét és tartalmának a fentirt szövegben szabatosabb megállapítását. Ez az uj szöveg nem áll ellentétben az 59. számú döntvény indokolásában kifejezett törvényes állásponttal; nem különösen az 1881 : LX. t.-cz. 136. §-ának ide vonatkozó rendsTkezésévei; mert az a kérdés, forog-e fenn oly nyilvánkönyvi akadály, mely a további bejegyzések útjában áll, a korábbi bejegyzések össztartalmából birálandó meg. Épp oly kevéssé érinti az 59. számú döntvény indokolásának azt az elvi kijelentését, mely szerint annak megbirálása, vájjon a bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalomnak az anyagi jog szempontjából van-e és mily joghatálya a végrehajtási jogot nyert hitelező igényének érvényesítésére, nem tartozik a telekkönyvi hatóság illetékességi körébe; mert a telekkönyvi hatóság ezen uj szöveg szerint sem hivatott az elidegenítési és terhelési tilalom jogi természetét és érvényességét megbirálni, hanem csak azt vizsgálja, gátolja-e a további bejegyzést, harmadik személynek a tilalommal egyidejűleg bejegyzett joga, mi kétségtelenül a telekkönyvi hatóság hatáskörébe tartozik; kitűnik ez nemcsak a telekkönyvi rendelet 62. §-a végső bekezdésének ama rendelkezéséből, mely szerint »a bejegyzett jog közelebbi meghatározásai, melyek magából a telekkönyvből ki nem vehetők, azon okirat tartalma szerint itélendők meg, melyek folytán a bejegyzés megengedtetett«, hanem a 69. §-nak abból a tartalmából is, melynél fogva oly okiratokra, melyekben a követeléseknek nyilván érvénytelen jogalapja foglaltatik, bekebelezés vagy előjegyzés nem történhetik, mely rendelkezések világosan bizonyítják, hogy a telekkönyvi hatóság a nyilvánkönyvi bejegyzések foganatosításánál nem zárkózhatik el feltétlenül a jogügyletek minőségének vizsgálata elől. A mi magát az uj szövegben foglalt rendelkezés érdemét illeti, kétségtelen, hogy a tulajdonnak a tételes jog által megengedett korlátozásai közé a törvényen és biró Ítéleten alapuló elidegenítési és terhelési tilalmakon kívül az ilynemű jogügyleti vagyis szerződési és végrendeleti tilalmak is tartoznak, mely utóbbiak örökösödési eljárásunk szerint a hagyatéki bírósági átadó végzésben foglaltatnak. Ily tilalom nemcsak kifejezetten köthető ki, hanem bizonyos jogügyleteknek már természetes folyománya (hitbizományi helyettesítések, a bontó feltétel vagy időhatár által korlátolt átruházások), mely esetekben az elidegenítési és terhelési tilalom kikötése, mint a rendelkezés jogi természetében rejlő, teljesen felesleges is, minthogy az elidegenítést nem annyira a tilalom, mint inkább harmadik személynek a lekötött dologra vonatkozó igénye gátolja. Az elidegenítési és terhelési tilalom azonban tételes jogszabályaink és az azokból vonható helyes következtetések szerint nem