Grecsák Károly (szerk.): Új döntvéyntár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtáblák, nemkülönben más legfelsőbb foku ítélőhatóságok elvi jelentőségű határozatai. IX. kötet (Budapest, 1911)

Ép. 378. §. 121 tett semmiségi panaszt s minthogy a visszautasító végzés felfo­lyamodássa] megtámadható: a Bp. 378. §-a 3. bek.-ben foglalt általános szabály érvényesülése esetében a kir. T. a felfolyarno­dás elintézésével maga döntené el — még pedig a 378. §. 1. bek. értelmében jogerősen — azt a kérdést: vájjon másodf. Ítélete ellen van-e helye semmiségi panasznak. Hasonlóképpen a kir. tsz., melynek másodf. Ítéletét a kir. jb. a Bp. 557. §-ának 1. bek. szerint közli a felekkel, a jb. vissza­utEsitó végesének helybenhagyásával megtámadhatlannak nyil­vánithatná saját Ítéletét. Ezenfelül, ha a felebbviteli főtárgyalásra megjelent fél sem­miségi panaszát a másodf. bíróság (kir. T., kir. tsz.) a jelen nem volt érdekeltnek semmiségi panaszát pedig az ítélethirdetést esz­közlő elsőfokú bíróság (kir. tsz., kir. jb.) utasítja vissza és mind­két esetben a visszautasítás felfolyamodással van megtámadva, ennek a Bp. 378. §-a s illetőleg 545. §-a szerint való felülvizsgá­lata azt eredményezné, hogy ugyanegy ítélet ellen bejelentett sem­miségi panaszok elfogadhatósága esetén két különböző fokú bíró­ság határozna. Végül az esküdtbíróság ítélete, továbbá a kir. tsz.-nek a BP. 42(5. §-a 2. pontjában emiitett elsőfokú ítélete, úgyszintén összbüntetést kiszabó esküdtbirósági, törvényszéki vagy járás­birósági ítélet ellen bejelentett semmiségi panasz elfogadható­sága felett a Bp. 378. §-nak 3. bek.-ben, illetőleg 545. §-ában sza­bályozott fokozatos felülvizsgálat esetében, utolsó sorban olyan bíróság (kir. T., kir. tsz.) döntene, mely az illető ügyben sem íté­let hozatalára, sem annak felülvizsgálatára a törvény szerint ha­táskörrel nem bír. Mindeme szembeötlő viszásságok csak ugy kerülhetők el, ha a semmiségi panasz visszautasítása miatt használt felfolyamo­dásokat, a jogegység érdekének megfelelően, minden esetben a kir. Curia intézi el. A kir. Guria eddig is ezt az eljárást követte és ez összhangzásban áll a Bp. 432. §-ának, főleg pedig az ut. bek.-nek félre nem ismerhető értelmével is. E §. 1. és 2. bek.-ben ugyanis a törvény arról rendelkezik, hogy a felsorolt esetekben a semmiségi panaszt és indokolását az a bíróság utasítja vissza, amelynél bejelentették, illetőleg be­adták s hogy a visszautasító végzés ellen használt felfolyamo­dás csak elkésés esetében utasítható vissza, hozzáteszi azonban a 3. bek.-ben, hogy visszautasítás esetén kivül a semmiségi pa­nasz, a bejelentésére és indokolására nyitva álló határidőnek va­lamennyi jogosultra nézve való lejárta után az indokolással és az ügy többi irataival együtt a kir. Curiához terjesztendő fel, mely intézkedés nem jelenthet mást, mint azt, hogy a visszautasító végzés ellen beadott felfolyamodás, — hacsak nem elkésve hasz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom