Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

85 állapításai szerint szerb hadifogságba jutván, ott saját fogolytársait rábeszélni igyekezett és tobo­rozta a végett, hogy a szerb csendőrségbe és szerb hadseregbe beálljanak, a jelentkezőket összeírta, a jelentkezni nem akarókkal rosszul bánt, azokat verte és szidta, sőt maga is önként beállt a szerb katonai szolgálatba; már pedig az elsőfokú bíróság által helyesen kifejtettek szerint, ennek a tettnek körülményei kétségkívül arra mutatnak, hogy a vádlott szándéka, az ellenségnek való kedvezés mellett, még azt a célt is átfogta, hogy az ellenség létszámának és erejének effektív növelésével, az el­lenséges államot, hazánk integritása ellen irányzott, nyíltan hirdetett törekvésében elősegítse. Idevo­natkozólag különben, a törvény inteciójának meg­világosítására szolgálhat a Kbtk.-nek, a megválto­zott viszonyokra már nem egészen alkalmazható 300. §-a is, amely szerint az ott említett belföldi tiszttel, aki a szolgálatból való kilépés után, az e monarchia ellen hadat viselő hatalom szolgálatába lépett anélkül, hogy az ellenségeskedések megkez­dése előtt katonai jellegéről lemondott volna: mint felségárulóval kell elbánni. A perorvoslat haszná­lójának az az ellenvetése, hogy tette azért sem ké­pezhetné ezt a bűntettet, mert az önkénteseket a bolgár és albán hadsereg ellen gyűjtötte, nem helyt álló, mert az a körülmény nem változtat a dolgon, akár közvetlenül ellenünk, akár közvetve szövetsé­geseinken keresztül támad valaki, mert hiszen há­borúban a szövetségeseink gyöngítése is növeli az államot kívülről fenyegető veszélyt. Ha azonban az elsőfokú bíróság abban a né­zetben volt, hogy a vádlott cselekménye a felség­árulás bűntettének ismérveit is kimeríti, akkor őt ebben is kifejezetten bűnösnek kellett volna nyil­vánítania s őt, a fennt kifejtettekhez képest, a Kbtk. 100. §-ának alkalmazása mellett, a Kbtk. 335. § b) pontja alapján kellett volna a kötél általi ha­lálbüntetésre ítélnie.

Next

/
Oldalképek
Tartalom