Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

53 határidőn belül vádló azzal az indokolással jelen­tett be a felmentő ítélet ellen, hogy az illetékes parancsnok a perorvoslat bejelentését elrendelte. Amit a hadosztálybíróság elutasító végzése el­len vádló a felfolyamodásban még felhoz, hogy t. i. az illetékes parancsnok maga az, akit a bűnvádi üldözés joga megillet, hogy továbbá vádló a peror­voslatok tekintetében az ő utasításához kötve van és hogy végül vádló a „D—10."-jelzetű utasítás 42. §-a értelmében, saját jogkörében, csak a vád értel­mében történt elítélés esetében mondhat le a per­orvoslat használatáról, — mindez igaz, de a fenn­forgó kérdés eldöntése szempontjából irreleváns. A Kbp. XIX. fejezete szerint ugyanis, a vád részéről perorvoslattal nem a parancsnok, hanem a vádló él, illetőleg élhet s a Kbp.-ra vonatkozó in­dokolás (ad 44—49. §.) kifejezetten is utal arra, hogy a perorvoslatok használását és kifejtését ki­felé, tehát a bírósággal szemben, a vádló egyedül végzi. Igaz, hogy vádló az illetékes parancsnok (általános vagy speciális) utasításaihoz kötve van, de a Kbp. nem tartalmaz olyan (pl. a Kbp. 144. §-ának I. bekezdésében foglalthoz hasonló) ren­delkezést, amely a vádlót arra kötelezné, hogy a parancsnokának a perorvoslat használására vonat­kozó utasítását a bíróságnak bemutassa és miután a Kbp. 45. §-a értelmében vádló a bíróságtól füg­getlen: a bíróság nincs is jogosítva tőle igazolást követelni arra nézve, hogy valamely perbeli nyi­latkozatnak megtételére van-e felhatalmazása az illetékes parancsnokától, vagy nincs, Mindez pedig arra mutat, amit különben a Kbp. ide vonatkozó indokolása (ad 44—49. §.) világosan ki is fejez, hogy az illetékes parancsnok és ügyésze közti belső szolgálati viszony szabályozása nem a törvénybe, hanem szolgálati utasításba való és az, hogy ezt az utasítást egyikük vagy másikuk meg nem tartja, rendszerint semmi befolyással nincs a per menetére, s az illetőt csak a katonai igazságügyi igazgatással szemben teszi felelőssé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom