Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

153 miatt felmerült kétely eloszlatása végett, a honvédelmi miniszter úr, a bűnügyi iratokat, a Kbp. 423. §-a értelmében leendő határozat hozás végett, a legfelsőbb honvéd törvényszéknek küldötte meg. A legfelsőbb honvéd törvényszék akként határozott, hogy azt az időt, amit az elítélt az elsőfokú ítélet kihirdetésének napja óta, a büntetés végrehajtásának megkezdése napjáig letartóztatásban töltött, a büntetési időbe be kell számítani és így a szabadságvesztésbüntetés végrehajtása akként foganatosítandó, mintha az, az elsőfokú ítélet kihirdetésekor, vagyis 1917. évi február hó 3. napján vette volna kezdetét. Indokok: Igaz, hogy vádlott semmisségi panaszával szemben, a honvéd ügyész csak fellebbezéssel támadta meg az elsőfokú ítéletet a büntetés mérteke ellen, oly esetben pedig, ha a fellebbezés csak a büntetés mértéke ellen irányul, elítélt a szabadságvesztésbüntetést, az ítélet jogerőre emelkedése előtt megkezdheti (Kbp. 336. §-ának 3. bekezdése) és így a törvény akként való magyarázatának is lehet jogosultsága, hogy vádlott, a fenforgó esetben, az ügyész perorvoslata dacára a büntetést megkezdhetvén, az elsőfokú ítélet kihirdetése óta letartóztatásban töltött idő a büntetési időbe be nem számítandó. Tekintettel azonban arra, hogy a Kbp. 417. §-a általában csak oly egyének perorvoslatáról, — tehát semmisségi panaszáról vagy fellebbezéséről — szól, akik erre vádlott akarata ellenére is jogosultak voltak, tekintettel továbbá arra, hogy a Kbp. 336. §-ának harmadik bekezdése értelmében, a nem tiszti, vagy hasonló állásban levő vádlottak, a büntetés mértéke ellen használt fellebbezés esetén, a szabadságvesztésbüntetést csak megkezdhetik, de arra nem kötelezhetők, már pedig vádlott ide, illetőleg a perorvoslat használására vonatkozó elhatározására, mindenesetre befolyással van az a