Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

154 körülmény, vájjon a hozzájárulása nélkül, perorvoslat használására jogosult egyének élnek-e fellebbezéssel vagy sem: a Kbp. 417. §-ával nem ellenkezik, a vizsgálati fogság betudása körül uralkodó liberális felfogásnak pedig az felel meg, hogy azt az időt, amelyet a szabadságvesztésbüntetésre ítélt, az elsőfokú ítélet kihirdetése óta letartóztatásban töltött, a büntetési időbe akkor is be kell számítani, ha vádlottal együtt a honvéd ügyész is élt perorvoslattal, még ha a perorvoslat csak a büntetés mértéke ellen irányuló fellebbezésben állt is. 46. sz. döntvény. (Kelt 1917. cvi november hó 20-án a P. 610/17. számú ügyben). A szökés, vagy önkényű eltávozás véghezvihetése célzatából, a fogda helyiségen elkövetett és csakis e cél elérésére szorítkozó rongálás, külön büntetőjogi minősítés tárgyát nem képezi. Az x-i honvédhadosztály bíróság N. N. huszár vádlottat, bűnösnek mondotta ki a Kbtk. 212. §-ába ütköző önkényű eltávozás vétségében és a Kbtk. 741. §-ába ütköző, a tulajdonbiztonsága ellen idegen tulajdonnak gonoszságból való rongálása által elkövetett vétségben, amelyet azáltal követett el, hogy az x-i laktanyi foghelyiségéből önkényüleg s a fogda ajtajának kitörése mellett eltávozott, éjjen át kimaradi s a fogdaajtajának kitörése által a kincstárt, 3 korona erejéig, megkárosította. A hadosztálybíróság ítélete ellen vádlott semmisségi panaszszal élt, és pedig a Kbp. 358. §-ának 9 : a és 10. pontja alapján. A semmisségi panasz, a legfelsőbb honvéd törvényszék által, mint meg nem engedett, visszautasíttatott ugyan, de az elsőfokú bíróság ítéletének azt a részét, mely szerint vádlott, a Kbtk. 212. §-ába