Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

144 1167/16. szám alatt hozott ítéletével, a többi között, a Kbtk. 732. §-ába ütköző, a tulajdon biztonsága ellen lopás által elkövetett vétségben is bűnösnek mondotta ki. Az ítélet rendelkező részében foglaltak szerint, vádlott az által követe el a terhére megállapított azt a vétséget, hogy 1916. évi március hó 2-án, járőrszolgálatban, nyilt vadászterületen, szolgálati fegyverével, egy őzet, 50 koronán aluli értékben jogosulatlanul lelőtt és az így leterített vadat, mint reá nézve idegen ingó dolgot, a vadászterület tulajdonosának birtokából, annak beleegyezése nélkül, elvette. A honvéd ügyész az ítéletnek ezt a részét, a Kbp. 358. §-ának 10. pontjában foglalt semmisségi okon, azért támadta meg, mert nézete szerint, ez a cselekmény a Kbtk. 462. §-ának h) pontjába ütköző lopás bűntettét képezi. E semmisségi panasznak — tekintve, hogy minden perorvoslatnak meg van az a hatálya, hogy a megtámadott határozat a vádlott javára is megváltoztatható, vagy feloldható (Kbp. 325. §. utolsó előtti bek.) — a legfelsőbb honvéd törvényszék helytadott, az elsőfokú bíróság ítéletének, vádlottat tulajdon biztonsága ellen lopás által elkövetett vétségben bűnösnek kimondó részét feloldotta | és vádlott terhére megállapított fenti tettet, az 1883. évi XX. t.-c. 9. és 26. §§-aiban meghatározott vadászati kihágássá és egyszersmind a Kbtk. 100. és 242. §-ába ütköző őrszolgálati kötelességiértés vétségévé minősítette a következő indokolással: Az elsőfokú bíróság ítéletének, a legfelsőbb honvéd törvényszékre is mérvadó ténymegállapítása szerint, vádlott azáltal követte el a terhére, a tulajdonbiztonsága elleni vétségként betudott tettet, hogy 1916. évi március hó 2-án, járőrszolgálatban, nyilt vadászterületen, szolgálati fegyverével,