Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

12$ ból lehet kétes, vájjon a kiszabott fegyelmi fenyítés kielégítő-e. Nyilvánvaló, hogy ha ez a kérdés is mindenkor a bűnvádi üldözési joggal felruházott parancsnokra és a bíróságra bízatnék, úgy ez a hatáskörök összezavarására vezetne és a fegyelemtartás érdekeit sértené. Ezért mondja idevonatkozólag a miniszteri indokolás is, hogy a fegyelmi fenyítő hatalommal felruházott elöljáróra tartozik annak megítélése, vájjon az alárendeltje által elkövetett olyan vétség, amely a Kbp. 2. §-a értelmében fegyelmileg elintézhető volna, fegyelmi, vagy bírói útra tereltessék-e és csak ha kétséges, kell a bűnvádi üldözés jogával felruházott parancsnok határozatát kikérni. Ellenben a fegyelem érdeke megkívánja, hogy ne tétessenek bírósági eljárás tárgyává azok a cselekmények, amelyek a Kbp. 2. §.-a értelmében fegyelmi uton is elintézhetők és amelyeknek ily uton megfenyítését, a fegyelmi fenyítő hatalommal felruházott és a fegyelemért első sorban felelős legközelebbi előljáró kielégítőnek találta és elrendelte. (Kbp. 138. §. 3. bekezdés). A szőnyegen levő bűnvádi ügyben, a fegyelmi fenyítést, vádlott alaptalan vádaskodásai miatt, maga a m. kir. állami lótenyésztési intézetek katonai felügyelője szabta ki, aki tehát, mint vádlottnak a méneskarban a legfőbb elöljárója, a fegyelmi megtorlást nyilván elégségesnek tartotta. Később azonban vádlott e fegyelmi fenyítés miatt panasszal élt, még pedig azzal az indokolással, hogy a megfenyíttetése okát képező vádaskodásait, miután azok a valóságnak megfelenek, továbbra is fenntartja. A m. kir. állami lótenyészintézetek katonai felügyelője most már az ügy ilyen „további fejleménye" következtében fordult a bűnvádi üldözésre jogosult illetékes parancsnokhoz, azzal a kérdéssel, vájjon az ügy fegyelmi vagy büntető uton intéztessék-e el. Az illetékesparancsnok vádlott kérdéses vádaskodásaiban (a