Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

114 nek kell lennie, amely csak azért maradt sikertelen, mert az elcsábítandó nem ment lépre, vagy mert adott beleegyezése dacára önként elállott a tett végrehajtásától, vagy közbejött akadály miatt nem hajtotta azt végre. A kbtk., valamint a horvát és osztrák büntetőtörvény e tekintetben már úgyis szigorúbb felfogást vall, mint a magyar büntetőtörvény, amely utóbbi szerint, a sikertelen felbujtási nem lehet büntetni, de ennél is továbbmenő és quasi, a csábítás kísérletének a kísérletét is büntetéssel sújtani — nem felelne meg a Kbtk. intenciójának sem. Kitűnik ez álláspont helyessége a Kbtk. 17. §-ának eredeti német szövegéből is, amelyben a kérdéses kifejezés így szól: „wen seine Einwirkung ohne Erfolg geblieben war", — továbbá az osztrák polgári büntető törvények, annakidején kiadott hivatalos magyar fordításából, ahol e szavak akként vannak fordítva: „ha hatása sikertelen maradt". Mindezeknél fogva, minthogy vádlott kérdéses levele, a címzetthez való eljutása előtt lefoglaltatott, nem lehet azt mondani, hogy vádlott cselekményével, a lopás bűntettére csábítás kísérlete bűntettének tényálladéka, minden tekintetben megvalósíttatott volna. De nem valósíttatot meg a Kbk. 562. §-ába ütköző közcsend és rendelleni vétség tényálladéka sem, mert amint az elsőfokú bíróság e tekintetben helyesen megállapította, vádlott cselekményből hiányzik, az e vétség létesüléséhez szükséges nyilvánosság. Miután ezek szerint a haditörvényszék vádlott hátrányára tévedett, miután továbbá a Kbp. 373. §-a értelmében a sérelemnek zárt ülésben való orvoslását még akkor is megengedi, hogyha az idevonatkozó anyagi semmiségi ok nem is érvényesíttetett, holott jelen esetben a semmiségi ok érvényesítve is van, miután végül a fennforgó sérelem azonnali orvoslásába a honvéd koronaügyész is beleegyezett, a Kbp. 371. §-ának 2. be-