Apáthy Jenő (szerk.): A m. kir. legfelsőbb honvéd törvényszék döntvényei. Figyelemmel a cs. és kir. legfelsőbb katonai és a cs. kir. legfelsőbb Landwehr törvényszék gyakorlatára (Budapest, 1918)

112 hivatalból észlelt anyagi semmiségi ok tárgyában is anélkül határozhasson, hogy a tanács összeállítása megváltoznék. Ezekhez képest a jelen esetben is, minthogy a semmiségi panasz kizárólag alaki semmiségi okokra (Kbp. 358. § 4. és 5. pont) van alapítva s a fölött, a Kbp. 364. § 3. pontja alapján, zárt ülésben volt határozat hozandó, a legfelsőbb honvéd törvényszék hadbírói tanácsa a fellebbezés fölött is határozott. 29. sz. döntvény. (Kelt 1917. évi február hó 27-.én, ia P. 386/16. számú ügyiben). Ahhoz, hogy a Kbtk. 17. §-ában meghatározott csábítás kísérletéről lehessen szólni, szükséges, hogy a tett legalább is addig a stádiumig jutott légyen, hogy a csábító és az elcsábítandó között, a közvetlen érintkezés, akár szóban, akár írásban már létrejött. Az x-i honvéd hadosztály bíróság, 1916. évi november hó 8-án hozott Hb. 601/1916. számú íté létével, N. N. hadnagyot bűnösnek mondta ki, a Kbtk. 17. §-ához képest, a Kbtk. 457. §-ába ütköző, s a Kbtk. 462. §:a) pontja szerint minősülő, lopás bűntettére való csábítás kísérletében, melyet ez utóbbi azáltal követett el, hogy 1916. évi augusz tus hó 30-án, Segesváron, a román betörés alkalmával, a bűnjel levelet irta édes atyjának és kézbesítés végett G. A. fuvarosnak átadta, mely levélben a következő kifejezések voltak: „viszont, ha majd a túlievők elhaladtak tőlünk rátehetitek a kezeteket ma egy, holnap más helyre a korcsmárosné vagyonában, de úgy, hogy a mieink közül senki észre ne vegye", — hogy tehát szüleit, az ellenség közelében, országunk lakosait ért különös szorongattatás idején, csábítani igyekezett arra,