Havasi Győző - Kálmán György (szerk.): Elvi határozatok gazdasági perekben. A Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának elvi döntései és állásfoglalásai (Budapest, 1986)

ben is szerződésszegés történt. Felmerül a kérdés, hogy ha a megrendelőnek ilyen okból kötbért, illetve kártérítést fizet, a megbízó a bizományossal szemben vissz­kereseti követelést támaszthat-e, illetve az utóbbi a megbízó .,közreműködőjének" tekinthető-e. Abban az esetben, ha a szállítási szerződéshez bizományi szerződés kapcsolódik, a szállítási szerződés megszegéséhez fűződő felelősség szempontjából a bizományost a szállító-megbízó közreműködőjének (Ptk. 315. §) kell tekinteni. Ebben a minőségben a bizományos jogállása azonban annyiban különös, hogy csak a saját felróható magatartásáért felel. Ez a felelősség az 54/1978. (XII. 7.) MT számú rendelettel módosított 32/1967. (IX. 23.) Korm. számú rendelet több rendelkezéséből folyik. A 21. § (1) bekezdése szerint a bizományos a külkereskedelmi szerződés megkötése és teljesítése érdekében köteles a szocialista szakvállalattól elvárható minden intéz­kedést megtenni, a megbízó érdekeinek megfelelően eljárni. A 21. § (2) bekezdése szerint pedig a bizományos köteles mindent elkövetni annak érdekében, hogy a megbízó kötelezettségeit teljesíteni tudja. Végül a 23. § (1) bekezdése szerint a bizo­mányos köteles a feladatkörébe tartozó minden intézkedést megtenni annak érdeké­ben, hogy a megbízót fenyegető károkat elhárítsa, illetőleg a bekövetkezett károkat enyhítse. E jogszabályi rendelkezések egybevetéséből az következik, hogy ha a szállító­megbízó szerződésszegése az import bizományos felróható magatartása miatt követ­kezik be, az általános felelősségi szabályoknak megfelelően (Ptk. 318. és 339. §) a szállító-megbízó a megrendelőnek fizetett kötbért vagy kártérítést a bizományosra átháríthatja. b) A bizományos saját közreműködői mivoltából folyik, hogy a külföldi eladó mulasztásáért felelősséggel nem tartozik. A bizományos ugyanis saját nevében a bel­földi megbízó javára köt külkereskedelmi szerződést [54/1978. (XII. 7.) MT sz. r-tel módosított 32/1967. (IX. 23.) Korm. sz. r. 13. § (1) bek.]. Ennek megfelelően a bizo­mányossal külkereskedelmi szerződést kötő külföldi eladó a belföldi szállítási szer­ződés szempontjából — a bizományossal párhuzamosan — ugyancsak a szállí­tó-megbízó közreműködőjének minősül. Ha tehát a szállító-megbízó szerződésszegése a külföldi eladónak felróható, a szállító-megbízó ezért helytállni köteles (Ptk. 315. §), a kötbér vagy kártérítés áthárítása érdekében pedig a külföldi eladó ellen a bizomá­nyos útján [54/1978. (XII. 7.) MT sz. r-tel módosított 32/1967. (IX. 23.) Korm. számú r. 23. §] léphet fel. GKT 59/1973. szám (A GKT 3/1978. sz. állásfoglalással módosított szöveg.) a) A szocialista szervezetek közötti szállítási és vállalkozási szerződés teljesítésével kapcsolatos általános tartalmú akadályközléshez a célzott joghatások nem fűződnek. b) Az alaptalan akadályközlés kártérítési kötelezettséget vonhat maga után. 133

Next

/
Oldalképek
Tartalom