Grecsák Károly (szerk.): Új döntvénytár. A M. Kir. Curiának, a kir. ítélőtábláknak és más ítélőhatóságoknak elvi jelentőségű határozatai. XI. kötet (Budapest, 1912)

Váltótörvény 104—105. §. 657 A váltótörvény 105- §-ának rendelkezése a czégvezetőkre és a köz­kereseti társaság tagjaira is vonatkozik. A 2 /. alatti végzés és a 3 /. alatti czim-példány szerint kétségtelen ugyan, hogy a fennállott „Klein­mann és Róth" közkereseti társaság czégjegyzésének érvényességéhez a czég bárki által irt szövege alá mindkét czégtárs névaláírása volt szükséges. A fennforgó esetben azonban nem a czég mint olyan, hanem annak feloszlása után a czég volt tagjai vonatván perbe, felperes azon állításával szemben, hogy a váltón látható „Kleinmann és Róth" alá­irás a kifogással élő alperestől származik, ama kérdés képezi elbírálás tárgyát, ha vájjon ezen aláírás valódiságának begyőzése esetére elegen­dő-e arra, hogy alperes a V. T. 105. §. alapján saját személyében marasz­taltassék. Alperes felelősségét a V. T. 105. §. értelmében megállapítani kellett, mert ennek rendelkezése kétségtelenül a czégvezetőkre és a köz­kereseti társaságok tagjaira is vonatkozik és mert a kereskedelmi tör­vény 40. §-ban a czégjegyzés alakjára nézve felállított szabályok feltét­lenül kötelező jogszabályok jellegével nem bírván, jelen esetben tekin­tettel arra, hogy a czég szövege (Kleinmann és Róth) van írva a vál­tóra, ez az aláírás alakilag megfelelő aláírást képez s nem lényege az sem, hogy a meghatalmazotti viszony az aláírásban kitüntetve nincsen, mert a V. T. a meghatalmazott aláírásának alaki módozatait nem irja elő s általánosan elfogadott törvényes gyakorlat szerint a meghatalmozó nevének aláírása is elegendő. A V. T. 105- §. külön kelléke is fennforog ez esetben, mert a czégaláirásban alperes saját neve is bennfoglaltatik. (Curia 1892 június 1-én 228/1892. sz. a.) Ha a részvénytársaság czégét a váltón egy igazgató irja alá holott a czégjegyzésre csak két igazgató van jogosítva, az aláiró igazgató a váltó kibocsátásáért személyes felelősség terheli. K. és vtsz.: Tekintettel arra, hogy alperes nem tagadta, hogy a kereseti váltón látható kibocsátói és forgatói aláírásnál a „Pester Viktoria-Dampfmühle" czimbélyeg alá nevét ö irta és miután a váltó egyszersmind az ö forgatói aláírásával van ellátva, az ellenkező be­bizonyításáig, mit azonban alperes tenni meg sem kísérlett, az vélel­mezendő, hogy az ö egyedüli aláírásával forgatott váltót ö bocsá­totta forgalomba. Tekintettel továbbá arra, hogy a keresethez D) alatt csatolt czégkivonat szerint a „Viktória-gőzmalom" részvénytársaság czé­gének jegyzéséhez a czimbélyeg előnyomása mellett, két igazgató­sági tag, vagy a vezérigazgatók egyikének és egy igazgatósági tag­nak névaláírása szükséges, kétségtelen, hogy alperes egymagában a „Viktória-gőzmalom" részvénytársaság czégét jegyezni és a kere­Váltótörvény. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom